2020. május 16., szombat

Interjú Emily Hart írónővel


„ Szerintem bármik lehetünk, amik csak akarunk. Sok időráfordítással és munkával jár, de mindent el lehet érni, ha van kitartásunk.”

Emily Hart írónőt kérdezgettem az írásról, és a következő kötetéről.

1. Mesélj magadról egy kicsit, mit lehet tudni rólad?

A harmincas éveim második felében járok. Öt évvel ezelőtt költöztem ki Los Angeles-be, ekkor kezdtem el írni Az örökséget. Bár a gimnáziumban egy barátnőmmel közösen írtunk már egy novellát, de ott még leginkább csak a történet kitalálásában segédkeztem, nem vettem részt az aktív írásban, így az első próbálkozásom Az örökség volt.

Mivel egy baleset miatt nem tudok dolgozni, így az időm nagyrészét az írás és az olvasás tölti ki, de szeretek sütni és főzni is, na meg csinosítani az otthonomat. Szeretek utazni, és felfedezni új helyeket, bár ugye ez mostanában nem lehetséges. J

2. Szerinted eldönthető az, hogy valakiből író lesz? Nálad ez döntés kérdése volt, vagy csak jött a dolog magától?

Szerintem bármik lehetünk, amik csak akarunk. Sok időráfordítással és munkával jár, de mindent el lehet érni, ha van kitartásunk. J Én nem akartam író lenni, egyszerűen csak kinyitottam a laptopom és elkezdtem írni. Mások tanácsára küldtem el kiadóknak, de válaszra sem méltattak. Akkor félretettem pár évre, amikor is megtalált a Book Dreams kiadó J

 3. Hogyan ülsz neki a regényeidnek? Milyen szokásaid vannak?

Bár van egy naplóm, amibe le szoktam írni a gondolataim, de sokszor fel sem használom őket. Amikor leülök a gép elé általában máshogyan alakulnak az események a fejemben.

Helyszíneknek és szokásoknak mindig utánajárok, mert nem szeretnék blődségeket írni. Erre van, hogy napok mennek el. Például a 19. századi franciaországi vidéki élet után a könyv írása alatt folyamatosan kutattam a neten. (6 hónapig írtam a könyvet)

 4. Melyik karaktered áll a szívedhez a legközelebb?

Mindig az, amelyikről éppen írok J

De ha muszáj kiemelnem valakit, akkor Az örökségben Roseline nagyon közel állt hozzám. Úgy gondolom, ő ment végig a legnagyobb jellemfejlődésen, és nagyon szerettem írni a Julien-nel való párbeszédeiket is. És Tomi karakterét is nagyon szerettem.


 5. Hogyan szoktál inspirálódni a történeteidhez?

Sehogy J De tényleg. Egyszerűen csak eszembe jut egy történet, egy gondolat vagy egy párbeszéd, és adja magát. Leülök, és megírom.

 6. Milyen más hobbijaid vannak az írás mellett, amivel szívesen ütöd el az idődet?

Olvasás, sütés-főzés, utazás, és edzeni is nagyon szeretek. Már amennyire a vállsérülésem engedi.

 7. Milyen könyveket szoktál olvasni?

Nagyon szerteágazó az érdeklődési köröm, talán csak horrort nem olvasok. És már az erotikus könyveket is kezdem unni.

 8. Kiknek ajánlanád Az örökség című köteted?

Akik egy könyvben inkább az érzelmeket, mint a testiséget keresik, és akik szeretik, ha egy történet kérdéseket vet fel bennük. Van-e reinkarnáció, és vajon a sors addig ismétli-e önmagát, amíg be nem következik a végzetünk? Vagy egyedül a döntéseink határozzák meg az életünk?


 9. Milyen visszajelzéseket kapsz, és ezeket hogyan kezeled?

Sajnos, kevesebbet kapok, mint szeretnék, bár azok nagyon pozitívak. Sokan vették meg a könyvem webáruházból (például a Libriből már két hét alatt elfogyott), de sem a facen, sem a molyon nem adtak visszajelzést róla.

Amiket eddig kaptam, azok nagyon jól estek. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer "valaki" majd az egyik kedvenc írónőmhöz fog hasonlítani. J

 10. Milyen terveid vannak a jövőre nézve, min dolgozol éppen most?

Már befejeztem a következő könyvem, aminek a fülszövege Az örökség végén olvasható, ami egy sorozat első része lesz. Sokan tanácsolták, hogy "maradjak a múltban", mert az közelebb áll a stílusomhoz, és hallgattam rájuk. Igazuk volt J Tényleg jobban szeretem írni a múltbeli eseményeket.

Jelenleg a sorozat második részén dolgozom, amiből már 262. oldalt megírtam. Aztán jön majd a többi szépen sorban. J

 Köszönöm szépen Emily Hart írónőnek, hogy válaszolt a kérdéseimre. További sok sikert kívánok az íráshoz, és remélem, hogy még sok történetét olvashatjuk a jövőben.



Itt találjátok az írónőt:

 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése