2019. november 30., szombat

Novemberi összegzés




Sziasztok Molyok !

Hát a november is elment, aminek bármilyen furcsa is, én örülök. Elégé nehéz időszakon megyek mostanában át, így az olvasás és a blog sem úgy halad ahogy szeretném. Sok értékeléssel elvagyok maradva és úgy néz ki, hogy a 2019 -es terveim sem fognak sikerülni olvasás terén. Az itthoni problémák mellett ezek is azért nyomják a vállamat rendesen. Végül úgy döntöttem ma, hogy nem stresszelem magam ezeken a dolgokon, maximum 2020-ba bepótolom az elmaradt értékeléseket. Köszönöm a türelmeteket és, hogy itt vagytok velem! Ahogy a helyzetem engedi megpróbálok visszarázódni a régi kerékvágásba, de ígérni nem ígérek semmit. 

Na, és most, hogy kicsit kiöntöttem nektek a lelkemet jöjjön az amiről végül is szólni akar ez a bejegyzés, ez pedig nem más, mint a novemberi olvasmányaim. Nem olvastam ebben a hónapban túl sokat, de azért nem is olyan rossz lett a szám, így hónap végére. Vannak könyvek amiket még ebben a hónapban beszerettem volna fejezni, de sajnos nem jött össze, de se baj, majd hátha decemberben ! Novemberben így 5 könyvet sikerült befejeznem, ami 1628 oldalt jelent összesen. Nem rossz ez a szám, de bízok benne, hogy a következő hónap ennél jobb lesz. Nézzük is akkor miket olvastam ! 

Minden könyvről fog jönni értékelés a blogra, ezért úgy döntöttem, hogy most ide csak a fülszövegét és a könyv borítóját teszem be, hogy hátha valaki szemezgetne belőle, a bejegyzésekben pedig majd úgyis bővebben kifejtem a véleményemet az adott könyvről. 

Jó mazsolázgatást minden kedves könyvmolynak !



2021. ​november. Amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön. Az időutazás napját ünneplik, az első pillanatot, ameddig vissza lehet utazni a jövőből.


Az esemény eltörli az ismert világot: megszűnik a pénz, működésképtelenné válnak a kormányok, bárki számára hozzáférhető lesz minden jövőbeli technológia, köztük az időutazás. Tetszőleges jövőbeli évbe utazhatunk, egészen az időfolyam végéig. Ennek azonban hatalmas ára van, ugyanis az idő veszélyes játékszer.

Beregi Ádám él-hal a családjáért, ám az időutazás napján valaki a jövőből elrabolja a kisfiát és a feleségét, Enikőt. Ádám a kaotikus és folyton változó időfolyamban, őrült technológiák, valamint mesterséges mikrouniverzumok birodalmában próbálja megtalálni őket.

Az időgép feltalálója, Neil Jarrison különös, magának való ember. Bár 2612-ben kivégzik, mégis sokan szeretnének a nyomára bukkanni, mert olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a világot. Vagy el is pusztíthatja. Csakhogy a feltaláló mindig egy lépéssel üldözői előtt jár, és úgy tűnik, kizárólag egyvalaki érdekli: egy Rebeca nevű titokzatos nő, aki minden rejtély kulcsa lehet.

A Brandon Hackett néven író Markovics Botond sodró tempójú, eredeti ötletekkel teli regénye egészen újfajta megközelítése az időutazás témájának.

KATT ide az értékelésemhez !



…azt ​nem tudni, hogy történetünk vajon a távoli jövőben vagy a régmúltban játszódik-e. Csak egy bizonyos, hogy a Mynodis bolygó az, ahová elröpít a 13+1.
A sok világégés után egy látszólag nyugalmas korszakot kezdenek az emberek, ahol mindenki munkája szükséges, és mindenki viszonylagos biztonságban és elismerésben, jó életet élhet. De vajon mi van a felszín alatt? Ha élhetnél egy olyan életet, ahol nem leszel soha beteg, alig öregszel és akár örökké élhetsz, akkor mi az amit megtennél érte?
Vajon ezért cserébe odaadnád-e az egész életed?
13 osztályba kerülhetsz, ahol az alsóbb osztályokhoz tartozók és a felsőbb osztályok életszínvonala között akkora szakadék tátong, amelyet el sem tudnak képzelni a kisemberek.
Ree Vox a legszegényebbek osztályába született bele. Egyszer az életében viszont minden ember választhat jó és rossz, gazdag és szegény élet között. Ezután az „Osztályok” között már nincs lehetőség az átjárásra.
Ree úgy döntött, hogy egy boldog, de szegény életet fog élni szerelmével, azonban semmi nem úgy történik, ahogy eltervezte.
De talán van, ami még a halálnál is rosszabb! Vajon az örök élet a legtöbb, amit kívánni lehet?
Izgalom, kaland, szerelem, harc és minden más, amit még csak el sem tudsz képzelni. Ülj le, és kapaszkodj, mert kezdődik.

KATT ide az értékelésemhez !



Matilda ​különleges lány, de a szülei sajnos komplett idióták.

Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna. Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti… Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele jobb nem ujjat húzni!

A Matilda a Kolibri Kiadó Roald Dahl-életműsorozatának második darabja, amelyet új fordításban, Totth Benedek tolmácsolásában olvashatunk.

„Dorong kisasszony a tanári asztal mögött ült, és rémülten, megbűvölve meredt a pohárban vonagló gőtére. Matilda szintén a pohárra szegezte a tekintetét. És akkor lassan, nagyon lassan, valami roppant különös, egészen szokatlan érzés kerítette hatalmába. A szeme viselkedett a legfurcsábban. Mintha elektromossággal telítődött volna. Mintha egy rettenetes erő forrt, buzgott volna föl a szeme mélyéről. És közben valami egészen mást is érzett, de nem tudta megmondani, mi az. Mintha villámokat szórt volna a szeme. Igen, ez az! Szó szerint apró villámok cikáztak — egyenesen a szeméből!”




Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A tehetős arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák saját életüket. Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené. Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát.






Az álnéven író szerző első könyve olyan magával ragadó, mint a szerelem, amiről szól. Szereplői valóságosak, mind erényeikben, mind hibáikban, s jó pár baklövésükben saját tévedéseinkre ismerhetünk rá.
Olykor pikáns, humorral tűzdelt, közben mindvégig emberközeli és mosolyt fakasztó történetet tarthat kezében az olvasó, mely klasszikus témát, a tiltott szerelmet helyezi a középpontba, egy modern, megosztó szituáción keresztül.
Merünk-e bekukkantani a titkokból szőtt függöny mögé?






Ezek lettek volna az én novemberi olvasmányaim. Köszönöm, hogy itt voltatok velem, remélem tetszett nektek ez a bejegyzésem. Ti miket olvastatok októberben? Ha valamelyik könyvet már olvastad ezek közül, akkor azt bátran jelezd, gyere és beszéljük ki együtt!

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket, ígérem, nem harapok!


Legyetek jók! Sziasztok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése