2019. július 11., csütörtök

Három lépés mindörökre | Rachael Lippincott : Két lépés távolság

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben egy olyan könyvről hoztam el a véleményemet, ami azon kívül, hogy egy  aranyos szerelmi történet, emellett egy nagyon fontos betegségre hívja fel az emberek figyelmét. Szerintem már ennyiből is rögtön kitalálhattátok, hogy a Két lépés távolságról van szó. Őszinte leszek. Sokat gondolkoztam ezen a könyvön, hogy elolvassam e, vagy ne, mert mindenki ezt olvasta, és a nagyon felkapott könyvek nem mindig szoktak nekem is tetszeni.

A végső elhatározást a Maxim kiadó által rendezett Online Nyári Olvasótábor hozta meg. Úgy gondolom szuper dolog az, hogy a kiadó lehetővé teszi , hogy az olvasótábor keretein belül támogatni lehet a cisztás fibrózisos betegeket. Engem ezzel a pontjával nyert meg magának a tábor.

Azóta beszereztem mind a négy könyvet, és a Két lépés távolságot természetesen már el is olvastam. És hogy megbántam e ? Dehogyis ! Nagyon jól döntöttem, és sajnáltam volna, ha ez a könyv kimarad az életemből. Vicces, romantikus regény, amely komoly témára hívja fel az emberek figyelmét. Na, de akkor lássuk is az értékelést !

Jó olvasást a bloghoz !

Írta: Rachael Lippincott, Mikki DaughtryTobias Iaconis
Cím: Két lépés távolság
Oldalak száma: 272
Kiadta: Maxim
Megjelenés: 2019
Molyos értékelése: 92%
Fülszöveg:


„Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá?

Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi. Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból… Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?”


A könyv műfaja:
A Két lépés távolság című kötet az ifjúsági romantikus kategóriába sorolható be. Azonfelül, hogy ez a könyv egy igazán aranyos szerelmi szállal dolgozik, azt is fontos megemlíteni, hogy egy olyan betegségre hívja fel az emberek figyelmét, amiben sokan szenvednek, és amiről fontos, hogy tudjunk!

Borító:
Nem igazán vagyok híve a filmes borítóknak, de mégis azt gondolom, hogy ehhez a történethez ez a borító nagyon jól passzol. Különösen tetszik, hogy a borítón elég közel ül egymáshoz a két főszereplőnk, ami ugyebár a történetben nem valósulhat meg.


„Szükségünk van a szerelmünk érintésére, legalább annyira, mint az oxigénre!”



Karakterek:
Először Stellaról beszélnék egy kicsit. Engem a lány karaktere igazán megfogott, és könnyen tudtam azonosulni vele. Nagyon tetszett a személyiségében az, hogy bátran és erősen kezelte a betegségét, és önző módon nem magára gondolt mindig, hanem a szüleire, hogy mi lenne velük nélküle. Amellett, hogy bátor egy igazán humoros és szerethető karaktert ismertem meg a személyében. Tetszett az, ahogy szépen lassan alakult ki a kapcsolat közte és Will között. Hálás vagyok a szerzőknek, hogy nem voltak mű problémák és műbalhék, mert azt utálom egy könyvben. Itt valódi problémákat élnek meg a könyv szereplői, ami hitelesebbé teszi az egész történetet.

Will karaktere is igazán a szívemhez nőtt. Az eleinte minden ellen lázadó fiút Stellának sikerül rávennie arra, hogy komolyan vegye a kezelését. A fiú karaktere is igazán szerethető és humoros, szerintem ők ketten egy igazán jó párosítás.

Sokszor elgondolkoztam azon, hogy milyen nehéz is nekik úgy szeretni egymást, hogy egyáltalán nem érhetnek egymáshoz. Nekik olyan dolgok nem adatnak meg, amik nekünk alapjáraton megvannak és ez nekünk egészséges embereknek fel sem tűnik. Az, hogy nekik minden levegővétel fájdalmas és nehéz, az számunkra ismeretlen.

A történetben megszerettem még Poe karakterét is, aki számomra egy kedves, támogató barátot jelentett, aki mindig ott van a másiknak ha szüksége van rá.

Összegezve a történet szereplői nagyon a szívemhez nőttek, és egy idegig még biztosan sokat fogok gondolni rájuk.

Írói stílus:
Könnyen, gyorsan olvasható olvasmány, annak ellenére, hogy van benne egy aranyos szerelmi szál, ami kissé keserédesen hat szereplőink betegsége miatt. A cselekményszál izgalmas, lassan halad, de végig fenntartja az olvasó érdeklődését. A szereplők nagyon a szívemhez nőttek, és könnyen tudtam velük azonosulni.

Saját vélemény:
Igazán örülök annak, hogy rávettem magam arra, hogy ezt a könyvet elolvassam. Kicsit tartottam tőle, hiszen mostanában mindenki ezt a könyvet olvassa, és mindenkinek nagyon tetszik. A felkapott könyvek nálam nem mindig érnek el sikert, de szerencsére most nem erről volt szó. Nagyon megszerettem a történetet, a szereplőket, és azóta is sokat gondolkozok rajta. Ez a könyv rávilágított arra, hogy legyünk hálásak azért, hogy egészségesek vagyunk, hogy bátran megfoghatjuk a szerelmünk kezét, és összebújva alhatunk. Vannak emberek akiknek ez nem adatik meg, és ez nagyon szomorú. Remélem a közeljövőben feltalálják azt a gyógymódot, amivel ez a betegség teljesen gyógyítható lesz!

Kinek ajánlom:
Nagyon örülnék annak,ha ez a történet minél több emberhez eljutna, hiszen fontos mondanivalója van számunkra ! De főként ajánlom a romantikus irodalom kedvelőinek, és akik szerették a Minden minden című kötetet ! Szerintem ők ezt is szeretni fogják.

Én ezt a könyvet 5 csillagra értékeltem.
★★★★★

Néhány idézet egy kis kedvcsinálónak:

„Egymásra mosolygunk, és bár milliónyi ok van rá, hogy ne tegyem, ahogy ránézek, akaratlanul is éreztem, hogy beleszeretek.”

„Néha eltűnődöm – túlontúl gyakran is –, milyen lenne ennyire egészséges tüdővel élni. Ennyire élni. Mély lélegzetet veszek, és érzem, ahogy a levegő küszködve jut be és ki a testemből.”


„A világon mindennél jobban szeretném megcsókolni őt.”


Köszönöm, hogy itt voltatok velem, remélem tetszett nektek az értékelésem.
Ha esetleg már te is olvastad ezt a könyvet, akkor írd le bátran, hogy neked miért tetszett, vagy éppen nem tetszett. Gyere és beszéljük ki együtt!

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem, nem harapok!

Legyetek jók! Sziasztok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése