2020. január 1., szerda

2019 -es összegzés + az év legjobb kötetei




Sziasztok Molyok !

Először is nagyon Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasómnak és könyvmolynak ! Tudom, hogy ennek a bejegyzésnek már tegnap ki kellett volna menni, de sajnos időhiány miatt csak a mai nap tud ez megtörténni.( az a fránya kókusztekercs) Remélem azért így is örültök neki. :) Na, de akkor elég is a szóból, nézzük meg együtt, hogy mik is történtek 2019-ben.

Úgy gondolom, hogy 2019 olvasás terén nem volt egy rossz év, de azért volt ez már jobb is. Számokban ez azt jelenti, hogy idén elolvastam 73 könyvet, ami körülbelül 19.000 elolvasott oldalnak felel meg. Nem mondom, hogy ez rossz eredmény lenne, hiszen nem az, bár sajnálom, hogy nem sikerült elérnem a 20.000 elolvasott oldalt, de nem baj majd jövőre biztosan sikerülni fog ! Ebben az évben sok új magyar szerzőt ismertem meg, aminek nagyon örülök, és a jövőben még többet szeretnék olvasni hazai szerzőktől, mert nekem nagyon tetszik, amit ők csinálnak. 

Blogterén is úgy érzem, hogy vannak haladások, lassan elérjük a 14. 000 oldalmegtekintést, aminek én igazán örülök. Instagramon is egyre több könyvmoly csatlakozott hozzám, így már 540-en vagyunk, amit nagyon szépen köszönök mindenkinek ! Hiába a sok számadat mégis azért úgy érzem, hogy itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy ebben az évben is rengeteg tehetséges magyar szerzőt és bloggert ismerhettem meg, aminek én szívből örülök ! Köszönöm, hogy itt vagytok velem !

Térjünk is át akkor 2019 legjobb köteteire. Megmondom őszintén ez egy nagyon nehéz döntés, hiszen rengeteg jó történetet sikerült elolvasnom ebben az évben, de azért most mégis megpróbálom ebből a 73 könyvből kiválasztani azt az 5 könyvet, ami számomra a legkedvesebb volt ebben az évben. Sorrendet nem állítottam, arra már tényleg képtelen lettem volna. Na és akkor jöjjenek 2019 legjobb kötetei !


Bíró Szabolcs: Non nobis Domine

1292-ben Bátor Vilmos templomos lovag huszonhárom év távollét után hazatér a Szentföldről Magyarországra – otthon azonban csak halál és gyász várja. A megkeseredett, kiábrándult férfi szárnyai alá veszi és tanítani kezdi elárvult unokaöccsét, hiszen Attilában látja a megszégyenült Templomos Lovagrend új reményét, a tökéletes és gáncstalan harcost. Ám hiába igyekszik az általa helyesnek vélt útra terelni a kisgyermekből lassan férfivá érő növendéket, Attila túlságosan is vágyik a szabad életre. Amikor pedig Vilmos kardját, az ősi családi örökséget elcsenve akar megnyerni egy titkos éjszakai párbajt, nagybátyja büntetésből hosszú útra küldi az olasz énekmondó, Umberto oldalán. Ez az út örökre megváltoztatja Attila életét. Rablógyilkosokkal harcol, csaknem halálos sebet kap, majd megismeri azt az érzést is, amelyre egy templomos lovagnak még csak gondolnia sem szabad: a szerelmet.

A Non nobis Domine a lovaggá cseperedő Attila szemén keresztül mutatja be egy vérzivataros korszak, a XIII. és XIV. század fordulójának háborúit, az Árpád-ház kihalását követő kegyetlen éveket, egy új uralkodói dinasztia felemelkedését és a Templomos Lovagrend bukását.
Az Anjouk című nagyszabású regénysorozat előzményét, Bíró Szabolcs első történelmi regényének két kötetből eggyé gyúrt kiadását olvasva kibontakozik előttünk a magyar középkor sáros, véres, mégis levendulaillatú világa.


Abban biztos voltam, hogy ebbe a listába mindenféleképpen be kell kerülnie egy Bíró Szabolcs kötetnek, hiszen ebben az évben igazán sokat olvastam az írótól és egyszerűen imádom, ahogyan ír. A választásom végül a Non nobis Domine kötetére esett még pedig azért, mert ez a könyv volt az, amiben újra feltűnt az én imádott lovagom Bátor Attila. Ez a kötet gyógyír volt a lelkemnek és egyszerűen imádtam. Hihetetlen gyorsasággal el tudtam olvasni még úgy is, hogy egy igen vaskos kb. 800 oldalas kötetről van szó. Ez a regény minden kérdésemre választ adott, és elmélyítette bennem még jobban az Anjouk sorozat imádatát.


Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Delia ​Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és 60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.


Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt…

Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi lányra” terelődik.

A biológus Owens első regénye egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza. Nem véletlenül került a New York Times bestsellerlistájának első helyére, s vezeti az Amazon sikerlistáját is. Bár csak tavaly ősszel jelent meg, már több mint 1 millió példány kelt el belőle, Reese Witherspoon is beválogatta könyvklubjának ajánlott olvasmányai közé, sőt: a színésznő produkciós cége filmet forgat a regényből.

Gyönyörűen megírt szépirodalmi kötet, amely megtanítja az olvasót arra, hogy miért is kell tisztelni a természetet és csodálni, illetve, hogyan maradhatunk emberek ebben a zord világban. Csodálatos kötet, gyönyörű leírásokkal, mindenkinek csak ajánlani tudom !


Jud Meyrin: A múlt bűnei

Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott.

James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, és többé nem kerül elő.
Tíz évvel később a nő Ivybridge-ben, az álmos dél-angliai kisvárosban él. A múltat már réges-rég mélyen eltemette magában, egy nap azonban holttestet találnak a falu patakjában. A nyomozást Alexander, James bátyja vezeti. Fanny azóta a végzetes, tóparti este óta nem látta a férfit, mégsem tudta elfelejteni őt és a csókjukat. Alexander felbukkanása pedig mindent felkavar.
Alexander is sóvárog Fanny után, de küzd az érzés ellen. Próbál inkább a szövevényes ügyre koncentrálni, ami egyre veszélyesebbé és személyesebbé válik. Meg tud küzdeni Fanny és Alexander a gyilkossal, aki jóval közelebb van hozzájuk, mint hitték? Megbirkóznak az egymás iránti, ellentmondásos érzéseikkel?
Vagy a múlt végleg tönkreteszi a jövőjüket?




Egy szuper romantikus krimi ami szinte olvastatta magát. Ennél a könyvnél éreztem talán legjobban azt,hogy függője vagyok a történetnek. Szuper szerelmi szál, izgalmas eseménysor, az olvasó meg csak pörgeti a lapokat. Kiemelkedően jó kötet az idei évemből.


Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok

Böszörményi Gyula József Attila-díjas író 1964-ben született. Aztán valamicskét élt családban, de leginkább kórházakban, egészségügyi intézetekben, szociális otthonokban múlatta az időt. És közben írt. Megírta, amit látott, hallott, tapintott, érzett. Mi pedig most csokorba szedtük önéletrajzi írásait – íme.

Számomra rendkívül szimpatikus személyiség Böszörményi Gyula, akinek nem csak a könyvei amik igazán elvarázsolnak , hanem a mögötte megbújó személy is igazán érdekel. Ez a kötet egy kis betekintést adott számunkra az író gyerekkori életébe.

Amilyen rövid ez a kötet olyan erős is. Hihetetlen energiával rendelkeznek ezek a novellák, amik igazán megtudják rendíteni az olvasót. 

Személy szerint én imádtam ezt a kötetet és igazán örülök annak, hogy ennyi mindent megtudhattam Böszörményi Gyula életéről.



Szaszkó Gabriella: Kora február

Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen?


A világukat már csak az borítja fel még jobban, amikor felfedezik, hogy álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.


Szerintem azt már sokan tudhatjátok, hogy én személy szerint nagyon szeretem Szaszkó Gabit, így ez a kötete is nálam teljesen betalált. Teljesen más, mint amit eddig tőle megszokhattunk, de nekem tetszik a változás, sőt ezt a kötetet még gyorsabban is tudtam olvasni, mint az előző könyveit.


Nekem ez az öt könyv volt a leginkább meghatározó és szeretett olvasmányom az idei évben. Köszönöm, hogy itt voltatok velem 2019-ben, és remélem, hogy jövőre is számíthatok rátok ! Legyetek jók és olvassatok sokat !


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése