Interjú A.M. Aranth-tal, az Oculus írójával

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben egy interjúval érkeztem. Már elég régen megígértem, hogy jönni fog interjú A.M. Aranth-tal, az Oculus írójával, tehát most örüljetek és vigadjatok eljött a perc !

A.M. Aranth-ről azt kell tudni, hogy az Oculus című kötetének folytatása, a Propheta idén jelenik meg Könyvhétre. Erről az új kötetéről kérdezgettem egy kicsit az írót, és próbáltam kiszedni belőle minden kis apró utalást. Szerintem ez a kötet is nagyon jó lesz,legalább olyan jó, mint az Oculus.

Köszönöm szépen A. M. Aranth, hogy válaszoltál a kérdéseimre! Egy élmény volt veled elkészíteni ezt az interjút. Nagyon jókat mosolyogtam, és megvallom nevettem is a válaszaidon. Hihetetlen, hogy milyen jó humorú ember vagy, és örülök, hogy megismerhettelek.

1. Mesélj magadról egy kicsit, mit lehet tudni rólad?

1986-ban láttam meg a napvilágot, ami olyan rémes lehetett, hogy azóta próbálok belőle menekülni – ennek leghatékonyabb eszköze pedig az, ha elmélyedek egy történetben. Hogy én mesélem, vagy valaki más, az lényegében mindegy, de a történetek éltetnek.

Persze engem is megpróbált hátráltatni a világ, iskolába kellett járnom, aztán az egyetemmel már kijátszottam, ahol az angol nyelv és irodalom szakon hegyekben olvashattam, a történelem szak meg… az egyetlen gigantikus történet, ugye.

A sztorik mellett a másik számomra nagyon fontos életerő forrás a vívás, jelenleg viking stílusú pajzs-kard kombinációban.

2. Mióta írsz, mikor döntötted el, hogy író leszel?

Szerintem ez nem egy döntés kérdése, inkább egy habitus, egy gondolkozásmód, egy életmód. Nyitott szemmel járok a világban, szivacsként szívom magamba az információt, legyen szó XVIII. századi földművelési eszközökről, bolgár népviseletről, informatikaelméletről, kvantummechanikáról, vagy pont valaki személyes történetéről, aztán valamilyen formában, történetté alakítva mindez kijön belőlem. Miért? Ezen én is sokat gondolkoztam már – egyszerűen nehezen fér a fejembe, miért olyan jó nekem, hogy több száz órát ülök monitorokat bámulva, billentyűzetet püfölve. 

Ezt az egészet szigorú értelemben véve 1999-ben kezdtem el (tehát még egy másik évezredben…), akkor még kézzel, füzetekbe írtam a történeteimet. Fogjuk fel azt a nagyjából 70 füzetnyi anyagot gyakorlásnak. :) Ha tágabb értelemben nézzük, már akkor történeteket rajzoltam és meséltem, amikor még írni se tudtam.

És talán ez a válasz a kérdésemre, hogy miért is jó nekem órákon át magányosan billentyűzet fölé görnyedni: de hiszen nem is az jó nekem. Egyszerűen csak szerelmes vagyok a történetekbe, szerelmes vagyok a világba (a valódiba és azokba a világokba is, amik esetleg létezhetnének), szerelmes vagyok az Emberbe, és ez indít rá.

3. Hogyan szoktál inspirálódni? Szoktál mondjuk filmekből, könyvekből vagy esetleg valamilyen zenétől inspirálódni? 

Egészen egyszerűen minden hat rám. Természetesen más történetek is – legyenek azok filmek, könyvek, színdarabok, videojátékok, vagy akár egy kávézóban kihallgatott beszélgetés (jaja, nagy kém vagyok ám). A fő inspirációm azonban a zene. Zenében mindenevő vagyok, a legszélsőségesebb metaltól az elektronikus zenén át a klasszikusokig mindent meg tudok hallgatni, ha van benne lélek.

„Kevesen tudják rólam, de van egy hobbim: gyűjtöm azokat a fényképeket, amiken Lara Croft (vagyis egy őt megformázó cosplayer) meggyilkol engem. :D Ez az ebbe a nemes hagyományba illeszkedő fotó a 2018-as Bécsi ComicConon készült, és különösen jó poén, hogy így ismertem meg az Oculus címlapján látható lányt is, Lucát, aki Lara Croftként legyilkolt egy fényképen. :D”

4. Te magad szeretsz e olvasni, ha igen milyen jellegű könyveket olvasol szívesen?

Igazság szerint az utóbbi időben jóval kevesebb időm jut az olvasásra, mint szeretném, pedig nagyon szeretem. Itt megint csak igaz az, hogy nem vagyok válogatós: romantikus young adultot ugyanúgy olvasok, mint hard sci-fit, XIX. századi krimit vagy óangol hősi költészetet. Időnként megspékelem valami középkoros szakkönyvvel vagy egy kis jövőkutatós, esetleg tudományos kötettel… De azért a leginkább a fantasy és a sci-fi műveket szeretem, ezt be kell vallanom.

5. Milyen visszajelzéseket kapsz, és ezeket hogyan kezeled?

Változó. Az első regényem, a Holdárnyék világba tartozó Cleadur az indulásakor kapott egy kisebb negatív értékeléshullámot, ami annak idején kicsit megviselt, de összességében sokkal-sokkal több pozitív kritikát kapok, mint negatívot. El kellett telnie egy kis időnek, mire megtanultam a kritika tárgyát legalább részben függetleníteni önmagamtól – az író hajlamos minimum a gyerekeként tekinteni a művére. Ez egy fontos képesség, és legalább ugyanennyire fontos, hogy megtanuld azt is felismerni, hogy mennyire releváns számodra az adott kritika. Ha például a romantikus, humoros regényedre egy finnyás horror-rajongó ad kemény kritikát, vagy pont a zsáner rajongója szólja le, az nagyon nem ugyanolyan elbírálás alá kell essen benned. 

„Itt a balomon Solymár András (szintén író) barátom és testőröm látható, a kép az Emese Parkban készült Szigethalmon, és arról tanúskodik, hogy király vagyok. Vagy jarl. Egyre megy.”

Én a könyveimről írt valamennyi kritikát igyekszem megtalálni és elolvasni, többek között azért is, mert fejlődni akarok, és a légüres térben nagyon nehéz az. Sajnos így nem egyszer azzal szembesülök, hogy az adott olvasó nem értett meg valamit a regényemből – ilyenkor el kell gondolkoznom például, hogy neki nem esett csak le valami, vagy én írtam le rosszul. Akik ismernek, talán nehezen képzelik el rólam, de egy végletesen önkritikus ember vagyok, mindig magamban keresem először a hibát – ami egyszerre nagy szenvedés, de közben a fejlődés záloga is.

6. A regényeidben megjelenő karaktereket valakiről mintázod, vagy szimplán csak a fantáziád szüleménye?

Minden karakternek van való világbeli forrása, „horgonya” a valósághoz. Így hitelesebbek, valósabbak, nekem pedig sokkal szerethetőbbek, mintha csak kitalált alakok volnának. Eközben – nyilván – minden író valahol önmagából meríti a legtöbbet egész pontosan azért, mert önmagáról tud a legtöbbet. Szóval a főbb szereplőim leggyakrabban kevert alakok, valós emberek és a személyiségem bizonyos fokú keveredései. Aztán van olyan, hogy kitalálom és megírom valamelyiküket, majd szembejön velem az illető egy rendezvényen, én meg megkérem, hogy legyen már ő a könyvem borítóján. :D

7. Honnan jött ez az egész Avalon világ ötlete, és ez az egész történet? Valami inspirált téged, vagy csak leültél, és na, akkor én most álmodok egy világot?

Kettős forrásból született: egyrészt már 2006-ban dolgoztam egy sztorin (A Lehetetlen Párbeszéd), ami az Oculus univerzumát elnézve a földi szállal foglalkozik, az Égi Háborúval, az Angyallal és Aydas Wardennel, aki megalkotta Avalon Védelmezőjét. A másik szál a Főnix Könyvműhely direktorához, Farkas Zolihoz kötődik, aki egy időben remek félmondatos pitcheket szórt szét az írók között, hogy megírhatnák nagyobb lélegzetvételű történetnek, ha úgy gondolják. Én azt kaptam tőle, hogy „képzelj el egy világot, ahol a felnőttek egy idő után megvakulnak valamiért, és a fiatalokra kell támaszkodniuk, hogy láthassanak”. Nem hiszem, hogy egy ilyen dark disztópiára gondolt elsőre, de ez lett belőle. :D Ebből a két vonalból, a Lehetetlen Párbeszéd-féle sci-fi történet és a megvakulós ötlet keverékéből nőtt ki Truth története és Avalon világa.

8. Mire számíthatunk a Propheta című kötetedben?

Hú, nagyon nehéz spoiler nélkül beszélni róla! Harcra lehet számítani, kívül-belül: túlzás nélkül állíthatom, hogy ebben a regényben a szereplőknek keményen meg kell küzdeniük azért, amit szeretnek. Közhelynek hangzik, de ez a pontos megfogalmazás. Öt év telt el azóta, hogy az Oculus végén útjára indult egy ballisztikus rakéta, és minden csak rosszabb lett. A Védelmező irányító hatása megszűnt, és mindenki két kézzel kapott a hatalom után, míg a bolygó társadalma országszerű cégekre és társulásokra esett szét. A Cernobog roncsaiból kibányászták a földi internet egy muzeális gyorsmentését és nagy nehezen sikerült megnyitniuk. Pandora szelencéje: a Föld megosztó történelme, a különböző izmusok (rasszizmus, anarchizmus, fasizmus, szocializmus, hogy csak egy párat említsek) elszabadulnak az Avalonon, és úgy fest, senki sem tarthatja egyben már a világot, azt fel fogja falni a káosz, a háború, az ellenségeskedés. Szépen kiderül majd, melyik (túlélő) szereplővel mi történt, és az is, hogy vajon a Földről érkező kígyó valóban pokollá változtatta-e a hazug mennyországot, ami egykor az Avalon volt…

Nem lesz egyszerű könyv, három kemény évem van benne, minden csepp könny és küzdelem bele került a szövegbe. Szóval elnézést kérek előre is. :D De fontos leszögeznem, hogy úgy vélem, nagyon fontos és értékes gondolatokkal lehet gazdagabb az, aki értőn olvassa majd.

„Itt én volnék a kék pajzsos urak közül a középső, csatára készülve – kisHolló a Kolozsvári Hollók közé ékelődve. Épp azt tesztelem, hogy a toll tényleg erősebb-e, mint a kard. A képet Drofti Eszter készítette szintén az Emese Parkban az első 'élesben' megvívott csatajátékomon. Mondanám, hogy hatalmas győzelmet arattunk, de hazudni nem akarok, úgyhogy úgy fogalmazom meg, hogy helyt álltunk, hősiesen.”

9. Kinek ajánlod, ki a célközönsége az áprilisban megjelenő Propheta könyvednek?

Igazából az Oculusnál sem gondolkodtam előre célközönség besoroláson – olyan könyvet akartam írni, amit bárki, nemre, korosztályra, identitásra való tekintet nélkül el tud olvasni és élvezheti. Itt is ez volt a szándékom, de azt leszögezem, hogy alapvetően rázósabb, keményebb a hangvétel. Hiszen ahogy mondtam, öt évvel járunk az Oculus eseményei után, a főbb szereplők 25 (földi) éves kor körül járnak, és nem csak azt az öt évet, de az idealizmusukat is kicsit maguk mögött hagyták, megkérgesedtek picit. Szóval a Prophetát bátran ajánlom azoknak is, akik a kifejezetten felnőtt témákat keresik. Meg hát persze mindenkinek, akiknek az Oculus tetszett, nekik garantáltan nagy élmény lesz viszontlátni a kedvenceik… romjait. Hehehehe. :D

10. Milyen terveid vannak a jövőre tekintve? Min dolgozol éppen most, esetleg lesz harmadik része az Oculusnak?

Fájdalom, de Oculus 3. soha nem lesz. Tudom, tudom, ezt mondtam a második részre is, de hát amikor az ember példaképe és egyik kedvenc írója (jelen esetben J. Goldenlane) azt mondja, hogy „annyit beszélsz erről, hát írd már meg”, olyankor az ember nem vacakol, hanem megírja. :D De most már hiába mondaná, ebben a történetben mindent elmondok, amit el lehet. A Prophetában igazán Dunn („sötét) Truth-ok hangzanak el, nehéz lenne már hova fokozni. :D

Úgyhogy most arccal előre fordulok, új projektek és ötletek felé indulok majd el. Az első egy gyorsabb projekt, ugyanis azt csak félig én írom majd :D, a másik felét (Solymár) András barátom tette le – ez egy messzemenőkig őrült dark fantasy, amihez hasonlóan őrült dark sci-fi szálat írok majd. Ezután pedig visszatérek egy olyan one-shot történethez, aminek a megírását pár éve félbehagytam, de egyre többször visszahív magához az utóbbi időben. A harmadik pedig egy magyar főszereplős sötét fantasy lesz, némi horror beütéssel, de még annyira az elején jár az ötlet a születésnek, hogy egyelőre nem mesélnék róla sokkal többet. Vagy persze visszatérhetnék A Liliom Korához kapcsolódó sztorimhoz is, az Esthajnalcsillag Noir munkacíműhöz. Ebben egy olyan új Várost mutatnék be, ami az 1920-as évek nagyvárosaira emlékeztet: dübörög a jazz, még a buszmegálló is art deco, az államvallás pedig a luciferianizmus, alkonyatkor pedig megperzselt tollak hullanak az égből eső helyett… 

Á, ötletem nagyon sok van, hogy hova tovább, csak időm van egyre kevesebb!

Köszönöm szépen A.M. Aranth, hogy válaszoltál a feltett kérdéseimre, és a végére ilyen tartalmas interjút tudtunk összehozni belőle ! Szerintem ezek után a sorok után sokan fognak a Könyvhéten az új könyved után érdeklődni ! További sok sikert kívánok neked az íráshoz, és remélem még sok könyvedet olvashatjuk a közeljövőben!