2018. december 29., szombat

2018 legjobb olvasmányai

Kedves Molyok !

A mai bejegyzésemben összegyűjtöttem nektek a 2018-as év legjobb olvasmányaimat. Nem sorban fogom őket felsorolni, hanem csak egy random sorrendben, mert nem tudtam volna tetszés szerinti sorrendet felállítani közöttük.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert ebben az évben nagyon sok szuper könyvet olvastam, ami szerintem látszik a blogon is, hogy szinte csak jó értékelések vannak zömében. Ennek a jó szívem és a rengeteg jó történet az oka.

Na de nézzük is, hogy nekem melyik könyvek tetszettek a legjobban ebben az évben.

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Ez a könyv engem nagyon megrendített, és biztos, hogy még legalább egyszer újra fogom olvasni, mert olyan élményt nyújtott számomra. Az írónő többi könyvét is el szeretném olvasni, viszont biztos nem rögtön egymás után, hiszen azt az én kis gyönge szívem nem biztos, hogy bírná. Aki ismeri az írónőt, és a könyveit, az tudja, hogy miről beszélek. Hatalmas köszönet ennek a könyvnek és 2019-ben szeretnék még ehhez hasonló témájú könyveket olvasni !

Klikk ide az értékelésemhez !





A.M. Aranth: Oculus
A. M. Aranth: OculusNagy büszkeséggel tölt el, hogy egy magyar szerzőnk könyvét is ide ebbe a listába sorolhatom. Számomra az Oculus egy hatalmas élményt adott, a történet beitta magát a bőröm alá. A. M. Aranth egy új műfaj felé nyitott meg előttem egy kaput, amitől eddig nagyon féltem, de most már ezután a könyv után egyre bátrabban fogok felé lépni.
Mindenkinek azt mondom, hogy ne tartsanak a magyar szerzőktől, csak mert hazai, higgyétek el, hogy tudnak ők is nagyokat alkotni!

Klikk ide az értékelésemhez !





David Levithan: Nap nap után
Számomra egy hatalmas meglepetés volt ez a történet. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy nekem ennyire fog tetszeni. Szerintem nagyon jó az alapötlet, és az egész könyv olyan különleges, és más, mint amiket eddig olvastam. Örülök, hogy 2018-ban ez is a kezembe akadt.

Klikk ide az értékelésemhez!








Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen 
Imádom Agatha Christiet, és hát ebben a könyvében sem kellett csalódnom. Izgalmas volt, rejtélyes és a végén megint olyan csattanó volt, hogy már csak egy halvány mosolyt tudott csalni az arcomra. Ez az írónő már megint átvágott!

Klikk ide az értékelésemhez !








Szaszkó Gabriella: Maradj velem
Az idei év nagy felfedezettje számomra nem lehet más, mint Szaszkó Gabriella. Az már csak igazán hab a tortán, hogy kétszer találkoztam is vele személyesen. Nagyon örülök , hogy megismerkedtem a könyveivel, nagyon imádom őket, és ajh ezek a történetek úgy összetörnek, de én mégis imádom őket ! Olvassatok tőle, mert nagyon tehetséges írónőről van szó, és higgyétek el a könyvei a szívetekbe marnak !

Klikk ide az értékelésemhez !





Én ezt az 5 könyvet tudnám kiemelni az idei évemből. Ez az az öt történet ami nagyon nagy hatással volt rám, és úgy érzem, hogy adott nekem valami pluszt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem volt több kedvenc könyvem, mert nagyon sok volt idén, de őket emelném ki most erre az évre.

Nektek mik az idei legjobb olvasmányaitok ? Írjátok meg komentben, hiszen tudjátok, érdekel !

Köszönöm, hogy itt voltatok velem, remélem tetszett nektek ez a bejegyzésem.

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem nem harapok !

Legyetek jók! Sziasztok !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése