2019. október 30., szerda

Kirsty Moseley: Nincs vesztenivalóm ( Szívek testőre 1.) Borítóleleplezés #5

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben egy újabb borítóleleplezéssel érkeztem. Ezúttal Kirsty Moseley Nincs vesztenivalóm kötetének borítójáról rántjuk le a leplet.Szerintem csodálatos lett, és sok könyvmoly szívét meg fogja dobogtatni ez a kötet ! 

Az írónőről :

Kirsty Moseley mindig is érdeklődést mutatott az írás iránt, de fia születése után ragadott tollat, hogy papírra vesse gondolatait. Egy amatőr írásokat bemutató oldalon közzétett történetének sikerén felbuzdulva úgy döntött, belefog a regényírásba. Első műve, az Álmaim őrzője 2012-ben jelent meg. Az írónő sikere azóta töretlenül ível felfelé. Saját elmondása szerint ő egy igazi álmodozó, akinek ábrándjai a regényeiben kelnek életre.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog


2019. október 29., kedd

Egy igazán vad és pörgős kötet | Gabriella Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben Gabriella Eld Játékok unatkozó felnőtteknek című kötetéről hoztam el nektek a véleményemet. A sorozat első részét, a Talpig feketébent nagyon szerettem, és egyáltalán nem számítottam rá, hogy a következő rész überelni fogja, pedig így történt ! A Játékok unatkozó felnőtteknek még izgalmasabb, még vadabb és még pörgősebb kötet lett ! De lássuk is akkor a véleményemet !


Írta: Gabriella Eld 

Cím: Játékok unatkozó felnőtteknek
Oldalak száma: 144
Kiadta: Főnix Nova
Megjelenés: 2019
Molyos értékelése: 92%
Fülszöveg:


Cadie Gerwulfé az egyik legveszélyesebb adottság a világon.
Ám addig, amíg viseli a kesztyűt, nincs mitől félni.
Amikor Herr Wulf megkéri Alaskát és Igort, hogy vigyázzanak egy napig különc unokagyerekére, a fiúk ijedtség nélkül mondanak igent. Elvégre mi baj lehet egy dacos tizenhat évessel?
Ám a dolgok gyorsan visszájukra fordulnak, amikor kiderül, hogy Cadie-nek esze ágában sincs együttműködni a két idegennel, akiknek a nyakába sózták.
Alaska és Igor számára megelevenedett rémálom kezdődik, halálból visszatért szeretteikkel, hús-vér tükörképekkel és démoni bestiákkal, amikor védencük lehúzza a kesztyűjét, és olajra lép. Csak egy dolgot tudnak biztosan: Cadie nem juthat ki az Impériumba, mert akkor mindennek vége.
De ezt megakadályozni egy megelevenedett rémálomban, ahol mindenki ellened játszik, nem a legkönnyebb feladat.


Érdekes világ menő karakterekkel | Gabriella Eld: Talpig feketében

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben Gabriella Eld Talpig feketében című kötetéről hoztam el nektek az értékelésemet. Azt tudni kell, hogy ennél a könyvnél a legnagyobb vonzó erő az írónő maga volt, akivel volt szerencsém találkozni a Könyvfesztiválon is, így eldöntöttem, hogy most már igazán érdemes lenne valamit olvasnom is tőle, ha már ilyen aranyos és kedves volt velem, na meg persze, mert itt parkol már nálam néhány könyve. 

Na, de mit csinál egy igazi könyvmoly ? Nem, nem azt a könyvet olvassa ami otthon megvan neki, hanem inkább elmegy a könyvtárba, és ha már ott úgy is meglátta, akkor miért ne kezdené el azt olvasni ? Én is így tettem, nem foglalkozva az otthoni olvasatlan könyveimmel, akik ennek hatására erős lázadozásba kezdhetnének.

Amikor kihoztam ezt a könyvet arra persze nem is számítottam, hogy ez a kötet fogja a fényt jelenteni számomra némely igen rossz és sötét napomban. Ugyanis fogeredetű nyaki tályogom lett, amit sürgősen meg kellett műteni. Amikor a műtét után már kicsit jobban voltam ezt a könyvet olvasgattam az altatóhatása miatt sajnos elég lassan. :D Nagyon hálás vagyok az írónőnek, mert ez a kötet kicsit kiszakított a kórházi környezetből, és a betegségemet is sokkal könnyebben tudtam megélni. Na, ez volt a story time, amit gondoltam azért jó, ha tudtok. Számomra megint bebizonyosodott, hogy milyen jó és hasznos, akár terápiás jellegű is az olvasás. Na, de most már térjünk inkább a lényegre, mindent is tudtok, jöjjön az értékelésem !


Írta: Gabriella Eld
Cím: Talpig feketében
Oldalak száma: 140
Kiadta: Főnix Nova
Megjelenés: 2018
Molyos értékelése : 89%
Fülszöveg:

Az Impérium legfőbb alapszabálya: az Adottsághasználókat el kell távolítani a társadalomból.

Amikor Igor Blankenschwiftet a katonai rendőrök elkapják az utcán, bilincsbe verik és megkínozzák, tudja, hogy óriási bajban van. Akár a rábízott, titkos küldemény, akár az addig sikeresen rejtegetett adottsága az ok, menekülnie kell, erre pedig az egyetlen esélye egy öngyilkos akció.

Alaska Jones tizennégy napja ki sem lépett a lakásából, amikor egy feketébe öltözött idegen beesik az ablakán. Egyvalamit biztosan tud: ha a katonai rendőrség utoléri, Igor halott ember lesz, és őt is gondolkodás nélkül magával rántja.

Mindezek tetejébe érkezik a fenyegetés, amely rengeteg ember pusztulását ígéri, és veszélyesebb, mint ahogy azt a két Adottsághasználó fiú a legmerészebb álmaiban gondolta volna…


Interjú Gabriella Eld írónővel

Gabriella Eld írónőt kérdezgettem az írásról, a könyveiről,és az őt ért kritikákról.


            „ A jónak örülök, a rosszat elengedem; egyszerűen működik.”


2019. október 26., szombat

On Sai: Álruhában ( Vágymágusok 1.) | Borítóleleplezés #4

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben egy újabb borítóleleplezéssel érkeztem. Ezúttal On Sai Álruhában című kötetéről rántjuk le a leplet, ami a Vágymágusok első része lesz. Ha ti is kíváncsiak vagytok az írónő legújabb kötetének borítójára, akkor tartsatok velem ! :)

Röviden az írónőről:



A képen a következők lehetnek: 1 személy, szemüveg és belső tér


Izgalmas krimi egy szuper szerelmi szállal | Jud Meyrin: A múlt bűnei

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben egy olyan könyvet hoztam el nektek, ami talán az eddigi évem egyik legjobb olvasmánya lett. Abszolút kedvenc, az már biztos ! Jud Meyrin A múlt bűnei című kötetéről van szó, ahogy az már a címből is kiderült. Na, de miért is tetszett ennyire ez a regény ? 

Olvasás közben olyan érzésem volt, mintha megkértem volna az írónőt, hogy írjon egy olyan könyvet, amibe beletesz mindent, amit szeretek. A múlt bűnei lenne a végeredmény. Aki régebb óta követi a blogomat, az tudhatja, hogy nagyon szeretem a krimi és a romantikus műfajba kategorizálható olvasmányokat. De ennek a két zsánernek a vegyítéséért egyszerűen odavagyok. Jah, és a történet Angliába játszódik, amit megint csak imádom, mondom, hogy az írónő nagyon kedvezett nekem ! Szóval röviden csak ezekért az okokért gondolom úgy, hogy ez a kötet számomra a tökéletes könyv, amibe minden benne van, amit szeretek ! 

Bocsánat a nagy rajongásért, de egyszerűen belőlem ilyen erős érzelmeket váltott ki ez a könyv. Jöjjön is inkább az értékelés, abban talán picit értelmesebben tudok beszélni. :D

Nagyon szépen köszönöm Jud Meyrin, hogy kaphattam egy recenziós példányt ebből a csodálatos történetből ! Engem egyszerűen elvarázsoltál, és remélem még sok olyan kis izgatott olvasód lesz, mint én, aki már epekedve várja a következő köteted !


Írta: Jud Meyrin
Cím: A múlt bűnei
Oldalak száma: 288
Kiadta: Magnusz
Megjelenés: 2019
Molyos értékelése: 91%
Fülszöveg:

Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott.
James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, és többé nem kerül elő.
Tíz évvel később a nő Ivybridge-ben, az álmos dél-angliai kisvárosban él. A múltat már réges-rég mélyen eltemette magában, egy nap azonban holttestet találnak a falu patakjában. A nyomozást Alexander, James bátyja vezeti. Fanny azóta a végzetes, tóparti este óta nem látta a férfit, mégsem tudta elfelejteni őt és a csókjukat. Alexander felbukkanása pedig mindent felkavar.
Alexander is sóvárog Fanny után, de küzd az érzés ellen. Próbál inkább a szövevényes ügyre koncentrálni, ami egyre veszélyesebbé és személyesebbé válik. Meg tud küzdeni Fanny és Alexander a gyilkossal, aki jóval közelebb van hozzájuk, mint hitték? Megbirkóznak az egymás iránti, ellentmondásos érzéseikkel?
Vagy a múlt végleg tönkreteszi a jövőjüket?


A könyv műfaja:
Jud Meyrin A múlt bűnei című kötete a romantikus-krimi zsánerébe sorolható be. A könyv olvasása közben döbbentem rá arra, hogy én mennyire szeretem ezt a két műfajt és érdemes lenne több romantikus-krimit olvasnom, mert ez az én igazi műfajom, amit szeretek.

Borító:
Igazán szép a borító, magára vonja az ember tekintetét. A színek és az egész összeállítás nagyon ügyes, mert nem érzi az ember, hogy zsúfolt lenne , mégis több fontos dolog megjelenik rajta. Én személy szerint nagyon szeretem ezt a borítót, és mióta tudom, hogy a szuper borító mellé egy letehetetlen, pörgős történet is párosul azóta még jobban kedvelem, és gyönyörködők benne.

Helyszín:
Történetünk helyszíne Anglia, amit én személy szerint imádok. Már csak ezzel megvett volna az írónő kilóra. :D



„– Piszok nehéz ellenállni neked! – morogta Alexander, a homlokát Fannyéhoz döntötte, forró lehelete a nő arcát csiklandozta.
– Akkor ne ellenállj! – Fanny kigombolta a felső gombot a férfi ingén, majd a következőt, és az azt követőt is. Alexander szeme veszedelmesen felvillant.
– Akkor se, ha rossz vége lesz? – A hangja tengermély volt, Fanny beleborzongott.
– Akkor se – lehelte, pedig tudta, hogy hibát követ el. Alexander véleménye mit sem változott, Fanny biztos volt benne, hogy másnapra meg fog bánni mindent. De nem érdekelte a holnap, se a következmények.”




Karakterek:
A történetben a szereplők számomra igazán jól kidolgozott, és valódi személyiséggel rendelkező karakterek, akiket gyorsan megszerettem, és tudtam velük azonosulni. 

Fanny karakterét gyorsan megszerettem és sokat izgultam miatta. A személyében egy okos és erős nőt ismertem meg, aki képes felnőttként viselkedni és gondolkodni. Nagyon örültem annak, hogy nem egy síros karakter volt, aki minden miatt sír, meg hisztizik. Egyedül a makacsságán kellett volna talán egy picit változtatni, amivel  mindig bajba sodorta magát, bár ez szerintem mát beleivódott a személyiségébe, és ő ettől lett ilyen igazi, szinte élő karakter, szóval jó ő úgy, ahogy van. Tökéletes főszereplője volt a történetnek.

Na, és akkor beszéljünk röviden Alexander-ről is, James bátyjáról, aki vezeti a nyomozást. Fanny és a férfi közt végig csak úgy perzselt a levegő. Imádtam a köztük lévő kapcsolatot, és külön örültem annak, hogy nem az a tipikus insta love az övéké, hanem szépen lassan alakultak köztük a dolgok. Alexander egy igazán jó pasi, aki nagyon intelligens és tehetséges nyomozó. A könyves szerelmeim közt tudhatja magát !

Írói stílus:
Jud Meyrin nagyon szépen használja a magyar nyelvet. Némely mondata egyszerűen elvarázsolt, és jó érzéssel töltött el. Volt amelyiket többször is elolvastam, mert olyan hangzatos volt számomra. Ezt eddig kevés szerzőnél éreztem, hogy ennyire dallamosan és szépen fogalmazzák meg a mondataikat. A krimi szállal én abszolút megvoltam elégedve, nem sikerült kitalálnom, hogy ki a gyilkos, és hogy mi történt azon az ominózus napon. A romantikus szál nagyon kedves és aranyos volt, egyszerűen imádtam. A történet pörgős és lendületes, végig fen tartotta az érdeklődésemet, és teli volt számomra nem várt fordulatokkal.

Saját vélemény:
Hatalmas kedvencem lett ez a kötet, és nagyon örülök annak, hogy sikerült elolvasnom ! A szereplőket könnyen megtudtam szeretni, a cselekményszál pedig igazán fordulatosra és izgalmasra sikeredett. A könyv olyannyira fogva tartott, hogy amikor éppen nem olvastam akkor is az járt a fejemben, hogy olvasni kéne, meg gondolkoztam azon, hogy vajon ki lehet a gyilkos, mi fog történni a következő fejezetben. Szóval, ha ezt a könyvet szeretnéd olvasni, akkor egy olyan nap kezd el, amikor semmit nem kell csinálnod, és sok  időd van, mert garantáltan fogva tart ! Jud Meyrin igazán nagyot alkotott a romantikus-krimi műfajában, és remélem, hogy minél több ilyen ehhez hasonló kötetre számíthatunk tőle a közeljövőben.

Kinek ajánlom:
  • a romantika kedvelőinek
  • a krimi kedvelőinek
  • azoknak akik egy letehetetlen olvasmányra vágynak
Én ezt a könyvet 5 csillagra értékeltem.
★★★★★

Néhány idézet egy kis kedvcsinálónak:


„ A csillagok rég eltűntek a sötét felhők felett, és a korábban békés tó hullámai a parti fövenyt csapkodták; a kis csapat pánikolva menekült.”

 „ – A szíve hevesebben vert, karja lúdbőrözni kezdett csupán attól, hogy Alexander kimondta a nevét.”

„ A legrosszabb, hogy alkalmat sem kapott jóvátenni a hibáját, még csak bocsánatot sem kérhetett. Legalább annyi tartás lehetne benne, hogy ne folyton a nőn járjon az esze, ám amikor lehunyta a szemét Fannyt látta maga előtt. Hosszú, vörös hajzuhatagát, olvadt karamellaszínű szemét…”


Köszönöm, hogy itt voltatok velem, remélem tetszett nektek az értékelésem. Ha kedved kaptatok a könyv elolvasásához kezdjetek neki bátran, de véleményeket kérek ám! :D


Ha esetleg már te is olvastad ezt a könyvet, akkor írd le bátran, hogy neked miért tetszett, vagy éppen nem tetszett. Gyere és beszéljük ki együtt!

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem nem harapok!



Legyetek jók! Sziasztok !


Nézd meg ezeket is :

Csernovszki-Nagy Alexandra: Lina múltja   Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten    Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

2019. október 24., csütörtök

Fergeteges kalandok az űrben | L. J. Wesley: Egy űrállomás-takarító naplója

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben ismét egy L.J. Wesley könyvről hoztam el nektek a véleményemet. Ez a kötet pedig nem más, mint az Egy űrállomás-takarító naplója, ami számomra egy abszolút kedvenc lett.  Nem meglepően a cím volt az,ami a legjobban felkeltette az érdeklődésemet. Sokat gondolkodtam, hogy vajon ez a könyv nekem tetszene- e, mert a sci-fi műfajjal még nagyon barátkozós viszonyban vagyok, de mégis izgatott, hogy mi a fene történhet ebben a kötetben. És hát nem bántam meg, sőt ! Lassan úgy néz ki, hogy egyre jobban szeretem a sci-fi műfaját, de főleg azt amit magyarok írnak ! Eddig nem sok sci-fit olvastam, de ami tetszett is, az mind magyar író tollából van! Éljenek kis hazánk szerzői , akik nagyon tehetségesek !

Na, de a lényeg a lények az összes eddig olvasott L.J. Wesley kötet közül ez lett a kedvencem, amit még valamikor biztosan újrafogok olvasni !

Köszönöm szépen L. J. Wesley, hogy elolvashattam ezt a könyvedet is !



Írta: L. J. Wesley
Cím: Egy űrállomás-takarító naplója
Oldalak száma: 300
Kiadta: Magánkiadás
Megjelenés: 2019
Molyos értékelése: 83%
Fülszöveg:

Az életem unalmas és kiszámítható volt a BB65XQ űrállomáson. Aztán megérkezett Lydia, és én egyik hajmeresztő kalandból kerültem a másikba. Polgárháború a Xendonon, egy őrült csempész barátsága, és vágy egy nyugalmas, békés életre.

A nevem Max, ez pedig a kezedben a naplóm.



A könyv műfaja:
L. J. Wesley kötete a sci-fi zsánerébe kategorizálható be. Itt még megjegyezném azt is, hogy a történetet naplóbejegyzések formájában ismerhetjük meg, ami számomra még izgalmasabbá tette az egészet. Mondjuk ez a része a dolognak a címből is kiderül, de azért úgy gondoltam ide is leírom, mert tudom vannak olyanok akiket zavar a naplóbejegyzéses formátum.

Borító:
Szerintem ez a borító egyszerre vicces és mégis nagyon érdekes. Ahogy már az előbb is említettem már a cím is olyan, hogy az ember elgondolkozik, hogy na itt akkor vajon miről is lehet szó. A borítóval párosulva önkéntelenül mosolyra húzódik a szám. Ahogy az a kis emberke mintha porszívózná a holdat, hát szerintem baromi viccesen néz ki, de közben mégis nagyon szép az egész borító összeállítása. Nagyon jól kitalál vicces, de mégis zseniális ez a borító, egyszerűen imádom !


„ – Mi a fene történik? – kiáltottam rá Felpre.
– Gőzöm sincs komám. Megbolondult az összes műszer. Vakon repülök.
– Már megint a legolcsóbb vackot vetted meg?
– Nem. Kész vagyonba került.
– Szét fog esni a hajó!
– Nem fog! – kiáltott fel Felp méltatlankodva. – Ez nem egy rohadt ócskavas. Az én kicsikém mindent kibír!”




Karakterek:
A kötet szereplői számomra igazán üdítő és szerethető karakterek, akikkel nagyon szívesen éltem át a durvábbnál durvább helyzeteket. Úgy gondolom, hogy a szereplők személyisége nagyon érdekes és jól kidolgozott. Na, de akkor egy kicsit röviden a kedvenceimről, illetve a fontosabb szereplőkről, természetesen spoiler mentesen.

Kezdjük természetesen történetünk főszereplőjével Max-el. Ez a srác egy igazán humoros karakter, aki meglepően nagy karakterfejlődésen megy keresztül a történet során. Megmondom őszintén a kötet elején még nem gondoltam volna, hogy az lesz Max-ből, aki végül lett. A fiú személyében egy jó humorú, vicces, barátságos emberkét ismertem meg, akinek nagyon helyén van a szíve. 

A regényben igazán tetszett még Lydia karaktere, aki egy igazi tökös csaj. Bármi történik ő csak megy előre, ha valaki pedig beszól neki, azt egyszerűen jól helybenhagyja. A történet vége felé  többször majdnem infarktust kaptam miatta, de azért természetesen továbbra is szerettem, és végig izgultam érte. 

Klemol karakterét elsőnek nem igazán tudtam hova tenni, hogy megmerjek e benne bízni, vagy ne, de hát végül ő is elrabolta a szívem, és őt is nagyon megszerettem a történet során.

Na, és hát Felp... Oh, ez a pasi, egyszerűen imádtam. Rengeteget nevettem rajta, olyan bolond, de mégis nagyon esendő és szerethető karakter.

Írói stílus:
Gyorsan olvasható, humoros és nagyon szórakoztató olvasmány. A szereplők gyorsan megszeretetik magukat, a történet pörög, és teli van nem várt fordulatokkal. Az olvasó egy percig sem unatkozhat olvasás közben. 

Saját vélemény:
Könnyed és gyorsan olvasható olvasmány, ami elröpít az űrbe, ahol egyik balhéból visz a másikba. Így tudnám jellemezni röviden L. J. Wesley kötetét. Amikor elkezdtem olvasni ezt a történetet egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire be fog szippantani, és hogy egy ennyire jól kidolgozott világgal fogom magamat szembe találni. A karakterekkel nagyon élveztem egyik balhéból a másikba kerülni. A cselekményszál számomra igazán izgalmas volt, és sok nem várt fordulatban bővelkedett. Szerintem ez az író legerősebb kötete, vagy legalább is nekem ez a kedvencem. 

Kinek ajánlom:
  • a sci-fi kedvelőinek
  • akik szeretik a humoros történeteket
  • akik szeretik az űrben játszódó történeteket
Én ezt a könyvet 5 csillagra értékeltem.
★★★★★

Néhány idézet egy kis kedvcsinálónak:


„ Úgy tűnik, végre megkapom azt, amiről álmodtam. Egy nyugalmas, és boldog életet. Feltéve persze, hogy elkapom a macskát, mielőtt beletrappol a kajába.”

 „ Nagy kegyesen felajánlotta, hogy beállhatok takarítónak. Még mit nem. Éppen elég időt töltöttem azzal, hogy mások után takarítsam a szemetet és a testnedveket. Soha többé. Próbálkoztam Felp elérésével, de nem sikerült. Azért beállítottam, hogy folyamatosan sugározzak felé egy kimentési kérést. Remélem, visszajön. Elvégre, a barátom vagy mi.”

„ Szóval, irány a nap. Ha többé nem jelentkezünk, akkor elégtünk.”


Ha esetleg már te is olvastad ezt a könyvet, akkor írd le bátran, hogy neked miért tetszett, vagy éppen nem tetszett. Gyere és beszéljük ki együtt!

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem nem harapok!




Legyetek jók! Sziasztok !



Nézd meg ezeket is:


          


2019. október 23., szerda

Emlékek nélkül | L.J. Wesley: Brooke

Sziasztok Molyok !

Az emberi élet igazán rövid, és gyorsan elmúlik, ha nem vigyázunk rá. Elég akár egy rossz döntés, vagy egy baleset, és az eddig jól megszokott életünk teljesen a feje tetejére áll, vagy pedig szörnyű dolgok következhetnek be. Ezt az érzést kellett megtapasztalnia L. J. Wesley egyik főhősének, Brooke- nak is. A lány egy baleset miatt kómába esett, mozdulatlanul fekszik , ám a környezetében zajló eseményeket hallja, észleli,ám nem tud rájuk reagálni. Nem emlékszik a szüleire, és arra sem, hogy milyen volt ő maga a baleset előtt. Durva egy szituáció, nem igaz ?

Ezzel a felütéssel kezdődik a kötet, és még hol a vége ! Számomra ez egy igazán izgalmas, és érdekes történet, amit nagyon élveztem olvasni, és szinte Brooke-kal együtt küzdöttem az életben maradásért és az ébredésért!

Köszönöm szépen L. J. Wesley, hogy elolvashattam ezt a történetet !


Írta: L.J. Wesley
Cím: Brooke - A testem a börtönöm
Oldalak száma: 232
Kiadta: Mogul
Megjelenés: 2018
Molyos értékelése: 94%
Fülszöveg:

Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?






A könyv műfaja:
L.J. Wesley Brooke kötete a new adult kategóriába sorolható be.

Borító:
Őszinte leszek, ezt a borítót egyáltalán nem a nagyon szép kategóriába sorolnám be. Inkább az érdekes és figyelemfelkeltőbe, mert az embert kíváncsivá teszi, hogy vajon egy ilyen borítós regénytől mit is várhat, mi történhet benne. Bár azért érződik rajta, hogy valami kórházi dologról, amnéziáról lehet benne szó. Tetszik, hogy a képről csak úgy kiugrik a lány kék szeme a nagy fehérség közül. Jó ötlet, hogy a cím alá került egy elektrokardiogram, ez is jól utal a kórházi helyszínre. Összegezve szerintem ez egy egyszerű, de ötletes borító, ami felkelti az olvasó figyelmét, és utal is a történetre.



„ – Apa, a néni kujva? Leugrik rólam, egy mozdulattal ránk rántja a takarót, csak utána keresi az együttlétünk megzavaróját.
– Hogy mondod, Lisa? – kérdezi halálra vált arccal.
– A néni kujva?
– Hogy mi? – dugom ki a fejem a takaró alól.
– Honnan veszel ilyeneket?
– Hallottam, amikor anya azt mondta Bridget néninek, hogy apa ide hozza a kujvákat, hogy hemperegjen velük – néz rám a kislány. Maximum négy éves lehet.
– És láttam, hogy hempejegtek.
– A néni nem kurva kicsim. Egy barátom.

– Akkoj miéjt hempejegtél vele?”



Karakterek:
Egyedül Brooke karakteréről beszélnék egy kicsit, de azt is röviden, mert úgy gondolom, hogy a könyv olvasása közben a legjobb a szereplőket megismerni, és nem szeretném ezzel elrontani senkinek az olvasási élményét. Szóval nézzük is ezt a lányt.

Brooke kómában fekszik egy kórházban. Senkire és semmire nem emlékszik. Fogalma sincs hogyan került a kórházban, kik a szülei, a párja, és hogy ő milyen is volt a balesete előtt. Nagyon tetszett az, hogy Brooke karakterében nem egy tökéletes embert ismertünk meg, ha nem egy valóságos emberi személyt, aki sokat hibázott élete során, és erre kénytelen most ő maga is rájönni. A hibái ellenére is nagyon megszerettem, és végig küzdöttem vele, hogy minél előbb ébredjen fel, és gyógyuljon meg !

Írói stílus:
L.J. Wesley írónak nagyon más volt a stílusa ebben a könyvben, a nem régen olvasott 12 első randi kötetéhez képest . Persze ez érthető, hiszen teljesen más a téma, így nem írhat ugyanúgy.

Itt azért húzta az olvasót rendesen az író. Nem hamarkodott el semmit. Szerintem nagyon jól megfogta az amnézia témát, és úgy gondolom így egészégügyisként, hogy valósan és jól ábrázolta azt. Végig fenntartotta az érdeklődésemet, és feszülten vártam, hogy mikor ébred már fel végre Brooke. Hihetetlen gyorsasággal tudtam haladni a történettel, aminek nem tudom, hogy most az e az oka, hogy nagyon izgultam végig Brooke-ért, vagy mert annyira könnyed és könnyen olvasható a regény stílusa. Lehet, hogy mind a kettő.

Még azt itt kiemelném, hogy szerintem igazán szépen fogalmaz az író, és jól esik olvasni a gondolatait. Ügyesen használja és formálja a magyar nyelvet, ami szerintem nagyon fontos !


Saját vélemény:
Számomra abszolút pozitív volt ez az olvasás. L. J. Wesley megmutatta ebben a kötetében, hogy az élet véges, és hogy a mi életünk is bármikor ki tud siklani. A történet végig fenntartotta az érdeklődésemet, és nagyon tetszett az a feszültség, ami az egész könyvben jelen volt. A szereplők valós, emberi, esendő személyek, akik akár mi is lehetnénk. Örültem annak, hogy ezek a szereplők nem feketék, vagy fehérek, hanem inkább szürkék, amilyenek mi is vagyunk valójában. Az amnézia témát hitelesen és valósan ábrázolta, ami nálam egy plusz pont. A téma ellenére is nagyon humorosan és jól adagolja ezt az olvasóknak L. J. Wesley, ami nagyon ügyes és jó gondolat szerintem. A humor könnyebbé tette ezt az egész egyébként borzalmas helyzetet.Szerintem ez egy igazán jó könyv volt, és örülök, hogy elolvastam ! 

Kinek ajánlom:

  • akiket érdekel az amnézia, mint téma
  • akik szeretnének valami jót olvasni egy magyar szerzőtől
  • akiket érdekel a kóma, mint téma
Én ezt a könyvet 5 csillagra értékeltem.
★★★★★

Néhány idézet egy kis kedvcsinálónak:


„ Az az újság, doki, hogy baromira fáj a fejem, és erről maga tehet. Úgy megverném. De tényleg.”

„ Remek! Pakoljuk csak tele a szervezetemet olyan vackokkal, amik még kísérleti stádiumban vannak. Végül is, mi baj lehet? Max nem élem túl. Mi az nekem?”

„– Miéjt hempejegtetek? – teszi fel újra a kérdést Lisa.
– Tudod, kicsim, ha két ember kedveli egymást, akkor néha csinálnak ilyet.
– Akkoj nekem is hempejegnem kell Tommyval?
– Nem! – kiált fel ijedten. – Ezt csak a felnőttek csinálják, a magadfajta pelenkás bajkeverők nem.”



Köszönöm, hogy itt voltatok velem, remélem tetszett nektek az értékelésem. Ha kedved kaptatok a könyv elolvasásához kezdjetek neki bátran, de véleményeket kérek ám! :D



Ha esetleg már te is olvastad ezt a könyvet, akkor írd le bátran, hogy neked miért tetszett, vagy éppen nem tetszett. Gyere és beszéljük ki együtt!

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem nem harapok!




Legyetek jók! Sziasztok !


Nézd meg ezeket is :

 12 első randi értékelésem          



2019. október 18., péntek

Colleen Hoover: November 9 | Borítóleleplezés #3

Sziasztok Molyok !

Ma egy újabb borítóleleplezéssel érkeztem. Ezúttal Colleen Hoover legújabb kötetének borítójáról, a November 9-ről fogom lerántani a leplet.

Röviden az írónőről :



Colleen Hoover a New York Times sikerszerzője, Texasban él férjével és három gyermekükkel. Tinédzsereknek és fiatal felnőtteknek szóló regényeivel egy csapásra belopta magát az olvasók szívébe. Magyarul is megjelent kötetei: – Vallomás, Velünk véget ér, Egy nap talán-, a Reménytelen- és a Szívcsapás-sorozatok, valamint a Tarryn Fisherrel közösen írt Soha, de soha-sorozat.
Az írónő megtalálható Facebookon (www.facebook.com/authorcolleenhoover), Instagramon és Twitteren (@colleenhoover ), valamint saját weboldala is van (www.colleenhoover.com).


A fülszöveg:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal.
A Lánnyal.
Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhaz az ütős konfliktus kedvéért.
Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?
Feledhetetlen szerelmi történet egy író és váratlan múzsája között.
Újdonság magyarul a New York Times sikerlistájának élére törő Colleen Hoovertől.
Hagyd, hogy elvarázsoljon!
* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)



Na, felkeltettem az érdeklődésedet ? Egy újabb szuper Colleen Hoover könyv fog érkezni, ez már egyszer biztos, de akkor lássuk végre azt a borítót is, amire oly sokan kíváncsiak vagytok!





Mi a véleményem a borítóról ?
Szerintem ez a borító rendkívül szép színvilággal rendelkezik, ami egy könyvmoly szemét igazán gyorsan magára vonja. Tetszik, hogy a kilencesben láthatunk egy apróbb városrészletet, ami kicsit titokzatossá illetve izgalmassá teszi a borítót. Egy biztos, én nagyon kíváncsi vagyok az írónőnek erre a kötetére. A borító már egységesen olyan szép, mint az eddig megjelent köteteké.


Ha felkeltette az érdeklődéseteket a könyv, akkor IDE kattintva megtudjátok rendelni a Könyvmolyképző Kiadó oldaláról !


Köszönöm szépen, hogy itt voltatok velem, és remélem ti is annyira várjátok ennek a könyvnek a megjelenését,mint én !

2019. október 12., szombat

1 év 12 pasi, mi lesz itt ebből ? | L. J. Wesley: 12 első randi

Sziasztok Molyok !

Egy rosszul sikerült kapcsolat. Az életed sivár és üres. Teljes letargiában vagy, és szépen lassan csúszol a depresszió felé. Erre a barátnőd kitalálja, hogy 12 hónapon keresztül randizz vadidegenekkel, akiket ő szúrt ki neked, csak azért, hogy kirobbantson ebből az állapotból. Hát jó év elé nézünk, gondolhatná jogosan L. J. Wesley 12 első randi című kötetének főszereplője, Sam. 

Ezt a könyvet én felírnám szakításra, mint gyógymódot ! Amilyen rövid olyan erős és karakteres kötetről beszélhetünk. Kis vicces, romantikus és egyszerűen imádni való ! Na, de nézzük is akkor mit szerettem benne annyira !


Köszönöm szépen L.J. Wesley írónak, hogy elolvashattam ezt a kedves, kis történetet !

Írta: L. J. Wesley
Cím: 12 első randi
Oldalak száma: 176
Kiadta: Mogul
Megjelenés: 2019
Molyos értékelése: 88%
Fülszöveg:

„ Pam vagyok, és ez egyáltalán nem az én történetem.
Nem bírtam már elviselni, hogy a legjobb barátnőm letargiában éli az életét egy rosszul sikerült kapcsolat miatt. Lépnem kellett, erre pedig csak egyetlen megoldást láttam. Átvettem az irányítást Sam szerelmi élete felett, hogy havonta legalább egyszer kimozduljon a lakása fogságából, és végre tovább tudjon lépni. Pasik széles választékát szállítottam le neki egy-egy randi erejéig, remélve, hogy ha az igazit nem is találja meg köztük, kiszakad a rátelepedő depresszióból, és újra elkezdi élni az életét. Legjobb barátnőjeként, kötelességem minden segítséget megadni neki, a magam nem feltétlen kedves módján.”




A könyv műfaja:
A történet a romantikus, chick lit kategóriába sorolható be, ami jócskán meg van szórva humorral.

Borító:
A borító nagyon jól bemutatja azt, hogy hányféle emberrel is randizott vakon Sam. Úgy gondolom ez egy egyszerű, de mégis ötletes borító, amire jól esik ránézni. A rózsaszín háttér utalhat arra, hogy itt egy igazi jó kis romantikus regényre számíthatunk, amibe azért lesznek csavarok rendesen.

Karakterek:
Mivel elég rövidke történetről van szó, így én is csak a legfontosabb szereplőkről beszélek röviden, a többit ismerjétek meg ti magatok a könyv olvasása közben !

Nézzük elsőnek történetünk főszereplőjét Samet. Szegény lány egy rossz kapcsolat után teljesen a padlóra került, és hát depresszió is gyötri. Úgy érzi teljesen jól elvan így kis magányában, amikor megjelenik a legjobb barátnője Pam, hogy kihúzza a lányt ebből a helyzetből. Sam elsőnek igazán nem lelkesedik Pam ötlete miatt, de végül mégis belemegy. Számomra Sam karaktere nagyon emberi és szerethető. Kis szánni való, de azért lássuk be sokan voltunk már mi is olyan helyzetbe, mint ő. 

Pam karaktere nekem a kezdetektől szimpatikus volt. Egy tiszta szívű,  jó barátnőt ismertem meg a személyében, aki bármire képes lenne, csak hogy segítsen a barátnőjének. A segítségről elégé szokatlan módon gondolkozik, de hát végül is miért nem működhetne ?



„ Olyan erővel térdeltem bele a nemesebbik szervébe, hogy azon se csodálkoztam volna, ha a heréit ki kell operálni a hasüregéből.”




Írói stílus:
L. J. Wesley írásában azt szerettem a legjobban, hogy olvastatja magát, csak úgy szaladnak a lapok. A történet valójában nagyon egyszerű, de mégis fenntartja az érdeklődésemet, egészen a könyv végéig. A szereplők valósak, emberiek, és a hibáikat, gyengeségeiket is megismerhetjük. Külön örültem annak, hogy a fejezetek rövidek voltak, így még jobban tudtam haladni az olvasással, vagy legalább is én úgy éreztem. 

Saját vélemény:
Azt tudni kell rólam, hogy nagyon utálom a viharokat, a villámlástól pedig egyenesen félek is. Na ezt most csak azért mondtam el, mert ezt a könyvet éppen egy ilyen napon sikerült elolvasnom. Kint dörgött, villámlott, én pedig bent a kis ebookomon a 12 első randit olvastam. Egy idő után azt vettem észre, hogy a könyv annyira lekötött, megnevetett, hogy már egyáltalán nem féltem, és észre se vettem, hogy mire én kiolvastam a könyvet a vihar is elvonult. Köszönöm L. J. Wesley, most már van ellenszerem a borús napokra is ! 

Kinek ajánlom:
Lányoknak akiknek éppen szerelmi bánatuk van, vagy depresszióban szenvednek. Szépen lassan adagolva ajánlott. A könyv végére a bánat elszáll ! Azoknak akik szeretnének nagyokat nevetni egy könyvön , és természetesen azoknak is akik félnek a vihartól, mint én ! :D 

Én ezt a könyvet 5 csillagra értékeltem.
★★★★★



Néhány idézet egy kis kedvcsinálónak:

„ – Plusz jó pontot kapsz – léptem oda hozzá.

– Mivel érdemeltem ki? – pattant fel.
– Olvasol – mutattam a könyvre. – Ez manapság egyre ritkább.
– Jól érzem, hogy ez közös pont?
– A könyvek nagyon fontosak nekem. Rengeteget olvasok.”

„ Kisasszony, ön vizuálisan élvezetes számomra. Meghívhatom egy italra?”

„ Azt máig nem tudom, hogy mikor aludtam el a billentyűzetemre dőlve, de amikor felriadtam az ébresztőre, úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. Háromszor. Oda-vissza.”


Köszönöm, hogy itt voltatok velem, remélem tetszett nektek az értékelésem. Ha kedved kaptatok a könyv elolvasásához kezdjetek neki bátran, de véleményeket kérek ám! :D



Ha esetleg már te is olvastad ezt a könyvet, akkor írd le bátran, hogy neked miért tetszett, vagy éppen nem tetszett. Gyere és beszéljük ki együtt!

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem nem harapok!



Legyetek jók! Sziasztok !

2019. október 5., szombat

Kalandok a Lápvilágon | Seanan McGuire: Mélybe ránt a Lápvilág ( Csellengő gyerekek 2.)

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben a Csellengő gyerekek sorozat második részéről hoztam el a véleményemet, a Mélybe ránt a Lápvilág című kötetről. Arra számítottam, hogy ez a könyv a Minden szív kaput nyit folytatása lesz, de szerintem inkább előzményének tekinthető, mint folytatásának. Az az igazság, hogy szerintem sokkal jobb lenne, ha ez a rész lenne az első kötet, és utána lenne a második a Minden szív kaput nyit. De ez csak a személyes véleményem. Az író valószínűleg nem véletlenül álmodta meg így. Ettől függetlenül ez a kötet is elvarázsolt engem, és szerettem olvasni. Na, de akkor lássuk is a véleményemet erről a kötetről !


Írta: Seanan McGuire

Cím: Mélybe ránt a Lápvilág
Oldalak száma: 168
Kiadta: Fumax
Megjelenés: 2019
Molyos értékelése: 89%
Fülszöveg:

„A ​két iker, Jack és Jill tizenhét évesen tértek vissza otthonukba, ezt követően kerültek Eleanor West csellengő gyermekeknek fenntartott intézetébe.
De vajon mi történt velük ezt megelőzően, a Lápvilágon?
Jacqueline anyja tökéletes lánya volt: csendes, udvarias, mindig hercegnőhöz illő ruhában.
Ugyan kissé szigorúan bántak vele, de hát a tökéletes gyermekek nem teremnek csak úgy.
Jillian apja tökéletes lánya volt: kalandvágyó és vagány. Az apja jobban örült volna egy
fiúnak, de ha már így alakult, kihozta a helyzetből a legtöbbet.
Az ikrek ötévesen jöttek rá, hogy a felnőttekben nem lehet megbízni.
Tizenkét évesen lementek a lehetetlen lépcsőn, hogy megtanulják, a megjátszott szeretet nem elég, hogy felkészítse az embert egy olyan életre, amelyet át- meg átsző a varázslat… És ahol a halállal, vámpírokkal, őrült tudósokkal és létfontosságú döntésekkel kell majd
szembenézniük.

Seanan McGuire új története a sokszorosan díjnyertes Minden szív kaput nyitban megismert sötét és mágikus világba kalauzolja el az olvasókat, ahol a tündérmesék mélyén gyakran szörnyek rejtőznek, az igazság pedig ezer foggal mar bele az emberi lélekbe.”

A könyv műfaja:
Seanan McGuire Mélybe ránt a Lápvilág című kötete, az első kötethez hasonlóan a dark fantasy kategóriába sorolható be. Ebben a részben is találkozhatunk durvább jelenetekkel, illetve van benne egy kis LMBTQ is. Ezek az információkat csak azért írom le, mert ha esetleg valaki nem igazán szereti az ilyeneket egy könyvben, akkor tudjon esetleg rá készülni, és ne érje váratlanul, ezzel elrontva neki az olvasmányélményét.

Borító:
Hasonlóan szépre sikerült ez a borító is, majdnem olyan szép mint a Minden szív kaput nyit című köteté. Tetszik, hogy az egész nagyon sötét, és borongós, de mégis középen ott van egy kis ládika, amiből fény jön ki. Talán ez jelentheti a legsötétebb időszakokban is a reményt, legalább is én erre asszociálok belőle. A borító nagyon jól utal a történet műfajára is, a dark fantasyra, így nem érheti meglepetés az olvasót.

Helyszín:
Történetünk helyszíne a Lápvilág, amely a címből is kiderül.



„ – Mit akarsz csinálni? – kérdezte végül.
Jillian reménykedve sandított rá. Azok a napok, amikor a nővére önszántából órákig játszott vele, már elmúltak, elvesztek, mint a baseballsapka, amit előző nyáron viselt, amikor az apjával felültek a gyomorkavaró körhintára. A szél elragadta azt a sapkát, az idő pedig elvitte Jacqueline készségességét a bújócskára, a kitalálósdira, vagy akármire, ami az anyjuk szerint rendetlenség volt.
– Játszhatnánk a padláson – mondta végül félénken; igyekezett ügy kimondani, hogy ne hallatsszon a hangján a remény, hogy a testvére igent mond. A remény csak fájdalmat okoz. A reményt utálta mind közül a legjobban.

– Lehet, hogy ott pókok vannak – vetette ellen Jacqueline, és az orrát fintorgatta, nem annyira tényleges undorában, mint inkább abban a tudatban, hogy a pókokat undorítónak kellene találnia. Valójában szórakoztatónak találta őket. Vékonyak voltak, tiszták, elegánsak, és ha a hálójuk tönkrement, felfejtették, és elölről kezdték. Az emberek igazán sokat tanulhattak volna a pókoktól. ”





Karakterek:
Ebben a kötetben még jobban megismerhetjük az ikreket Jack és Jillt. Megtudhatjuk, hogy milyen gyerekkoruk volt, és hogyan viszonyultak hozzájuk a szüleik. Nem volt egyszerű dolga ennek a két gyereknek, az már egyszer biztos Kiderül az is, hogy hogyan sikerült átjutniuk a Lápvilágra, ott mik történtek velük, és végül miért kellett visszatérniük.

Számomra mind a ketten szerethető szereplők akiket megértek és velük együtt érzek. Nagyon különböző karakterek, ami még hihetőbbé és egyedibbé tette őket. Most nem is nagyon beszélnék többet róluk, hiszen olvasás közben a legjobb megismerni az ő személyiségüket, és majd akkor minden kedves olvasó eldönti, hogy számára szimpatikusak- e ők és a tetteik.

Írói stílus:
Szeretem Seanon McGuire stílusát, mert könnyen tudok a könyveivel haladni. A világ, amit kitalál izgalmas és érdekes. Úgy gondolom, hogy ebben a sorozatában egy olyan újabb világot, és variációt tárt elénk, ami nagyon egyedi és kreatív. Mint ahogy azt már az első résznél is mondtam ő a mese végétől folytatja a történetet.

Saját vélemény:
Nekem az előző rész egy picit jobban tetszett, aminek én magam sem tudom igazán az okát. Szerettem olvasni ezt a kötetet is természetesen, de valahogy úgy éreztem, hogy a Minden szív kaput nyit egy árnyalattal erősebb volt nálam. Izgalmas volt megismerni Jack és Jillel a Lápvilágot, és felfedezni annak ezer csodáját és legsötétebb bugyrait.

Kinek ajánlom:
A dark fantasy műfaj kedvelőinek ez egy tökéletes és gyors olvasmány lesz !

Én ezt a könyvet 4 csillagra értékeltem.
★★★★


Néhány idézet egy kis kedvcsinálónak:

„ Kézen fogva mentek fel a lépcsőn. Jillian húzta maga után Jacqueline-t, mint mindig, Jacqueline pedig mindent megfigyelt, készen rá, hogy ha veszélyt érez, visszarántsa testvérét. A gondolat, hogy az otthonukban biztonságban lehetnek, egyiküknek sem jutott eszébe. Ha meglátják az ikreket – ha a szüleik kilépnek a maguk szobájából, és észreveszik, hogy együtt mennek valahová –, szétválasztják őket. Jilliant kizavarják, hogy játsszon a pocsolyákban a hátsó kertben, Jacqueline-t visszaküldik a szobájukba, hogy olvasson csendesen, rendesen, és a ruháján egy fodor se rezzenjen.”

„ A legértékesebb szépség mindig az, amelynek a megkeresése időbe telik. ”


„ Egy történetért jöttünk, legyen az vad kaland, vagy óvatos mese; nincs időnk a mindennapi részletekre.”


Köszönöm, hogy itt voltatok velem, remélem tetszett nektek az értékelésem. Ha kedved kaptatok a könyv elolvasásához kezdjetek neki bátran, de véleményeket kérek ám! :D


Ha esetleg már te is olvastad ezt a könyvet, akkor írd le bátran, hogy neked miért tetszett, vagy éppen nem tetszett. Gyere és beszéljük ki együtt!

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem nem harapok!




Legyetek jók! Sziasztok !