2018. november 28., szerda

Interjú Christine Anne Colman-nel az Elveszetten írónőjével

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben elhoztam nektek életem első interjúját, akit nem mással készítettem, mint Christine Anne Colman- nel az Elveszetten írónőjével. 

Chistine nagyon aranyos volt, és minden válaszomra bőbeszédűen reagált. A beszélgetés során egy csodálatos embert és írót ismertem meg a személyében, akire érdemes odafigyelni a jövőben.

Köszönöm szépen Christine Anne Colman, hogy válaszoltál a kérdéseimre!

Történet az igaz szerelemről | Christine Anne Colman : Elveszetten

Halihó Kedves Molyok !

A mai bejegyzésemben egy csodálatos szerelmi történetről hoztam értékelést, ez a könyv pedig nem lenne más, mint Christine Anne Colman Elveszetten című könyve.

Az írónő pdf-ben küldte el a könyvet, amit ezúton is köszönök neki, hiszen hatalmas élmény volt olvasni. Ez  a könyv engem megsiratott, megnevettetett, aztán a végén még kicsit össze is tört. Hihetetlen de egy első könyves magyar írónk könyvéről beszélünk, és igen, már rögtön nálam ennyire betalált a történet.

Még csak az írónőről annyit röviden, hogy hihetetlen barátságos és kedves személyiség, nagyon élveztem a vele való beszélgetéseket. Ilyenkor mindig rájövök újra, hogy a blogolásban az egyik legjobb dolog az, hogy ilyen  csodálatos embereket ismerhetek meg.

 Na, de elég is a sok beszédből, jöjjön maga az értékelés erről a szuper könyvről !

Jó olvasást a bloghoz !

Írta: Christine Anne Colman
Cím: Elveszetten
Oldalak száma: 184
Kiadta: Aposztróf
Megjelenés: 2018
Molyos értékelése: 95%

Fülszöveg:


„Jason Kleyton a középiskola hírhedt nőcsábásza. Gazdag szülők gyermeke, jóképű, alig kell a kisujját mozdítania, hogy bármit is megkapjon. Katlyn Elyson elbűvölő, gyönyörű lány, aki Skywoodba költözik, és az első iskolai napon belefut Jasonbe. Mintha a sors vezérelné őket egymás felé. Semmit sem tudva a fiú múltjáról, Katlyn hamar a fiú bűvkörébe kerül.

Nincs könnyű dolga, sok megpróbáltatással kell szembenéznie. Amikor a legboldogabb, egy váratlan esemény beárnyékolja a viszonyukat. Vajon a szerelmük elbír ekkora terhet?”


2018. november 25., vasárnap

Ármány és kegyetlenkedés | Holly Black: A kegyetlen herceg

Halihó kedves Molyok !

A mai bejegyzésemben ismét egy olyan könyvről írnék, amit a Libri Olvasókörére olvastam el. Ez a könyv pedig nem lenne más, mint Holly Black Kegyetlen herceg című könyve.
Hát ez a könyv nagyon durva volt, és egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam, de nagyon tetszett még így is. Holly Blacktől eddig még nem olvastam más könyvet, de ha véletlenül szembe jönne velem egy, akkor tutira elolvasnám. Meggyőzött az írónő a tehetségéről.

Na de jöjjön is maga az értékelés, abból minden ki fog derülni !

Jó olvasást a bloghoz !

Írta: Holly Black
Cím: A kegyetlen herceg
Oldalak száma: 432
Kiadta: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2018
Molyos értékelése: 92%

Fülszöveg:


„Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.
Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.
Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.
A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye.

Hagyd, hogy elbűvöljön!”


2018. november 19., hétfő

Mentsük meg Primumot ! | Póli Matilda: Az őrzők tüze

Sziasztok Kedves Könyvmolyok !

A mai bejegyzésemben ismét Póli Matildától hoztam egy könyvet, ezúttal A csikó,aki tűzben született sorozatának a harmadik részét, Az őrzők tüzét. A sorozat első két részét már olvastam, és tettem fel róla értékelést a blogra, ha érdekel itt azt is eltudod olvasni:

 
       Póli Matilda: Sárkánytűz értékelésem





Póli Matilda: Futó tűz értékelésem

                                        

2018. november 11., vasárnap

Üdv Sárkányföldén ! | Póli Matilda: Sárkánytűz

Halihó kedves Molyok !

A mai bejegyzésemben Póli Matilda A csikó,aki tűzben született sorozatának második részéről hoztam meg az értékelésemet. Ennek a sorozatnak az első részéről már van fent értékelés a blogon. Az értékelést ide kattintva el tudjátok olvasni. Nekem a sorozatnak az első része nagyon tetszett, tőlem 5 csillagot kapott. A második is hasonlóképpen elnyerte a tetszésemet, és elvarázsolt.

Na de jöjjön is az értékelés Póli Matilda Sárkánytűz című könyvéről.

Jó olvasást a bloghoz !

Írta: Póli Matilda
Cím: Sárkánytűz
Oldalak száma: 200
Kiadta: Hungarovox
Megjelenés: 2016
Molyos értékelése: nincs még, de olvassuk sokan, hogy legyen !

Fülszöveg:


„Főnix ​egy általa ismeretlen dimenzióba, Sárkányföldre kerül. Megismerkedik Veritassal, a sárkánylovak száműzött királyával, kinek koronáját a trónbitorló Harag vette el. A csődör tehetetlen, de Főnixszel felcsillan a remény.
Így hát Főnix és Veritas, valamint a trónörökös öt hűséges barátja tervet eszel ki, a zsarnok Harag letaszítására. De nem is Főnix kalandja lenne, ha minden olyan simán haladna, mint azt eltervezték.
Gyorsan kell cselekedniük, mert a lovak élete veszélyben van, de ha sikerül is időben megmenteni őket, hogyan lesznek képesek szembeszállni egy egész kiképzett hadsereggel? Ismét Főnixnek kell majd véghez vinnie a végső küzdelmet, de vajon sikerülni fog-e neki? És milyen kalandok és veszélyek várják őket a trónhoz vezető úton?
A Kontinens hősének, a Lovak Megmentőjének, A Csikónak, Aki Tűzben Született, Főnixnek egy újabb nemzetet kell megmentenie, miközben érzi, hogy valami mozgolódik. Valami olyasmi, ami nem lesz olyan egyszerű harc, mint amit eddig tapasztalt.

De ez már egy másik történet…”


2018. november 9., péntek

Bookhaul bejegyzés, avagy a 14 új örökbefogadott #1



Sziasztok Molyok!
A mai napon meghoztam a blog legelső bookhaul bejegyzését, végre ennek is eljött az ideje. :) Az utóbbi időbe enyhén szólva nagyon elszaladt velem a ló könyvvásárlás terén. Ezért döntöttem úgy, hogy egy bejegyzésben megmutatom nektek, hogy mivel is bővült az én kis könyvtáram.

 Remélem örömeteket lelitek a könyvek átbogarászásában, és találtok ti is magatoknak valami olyat, ami felkeltette az érdeklődéseteket, vagy ti már olvastátok is. A véleményeteket osszátok meg velem bátran, hiszen tudjátok minden érdekel.

Minden könyvhöz berakom a borítóját is, hiszen nagyon sokan az alapján döntünk, ami tudom nem jó dolog, de hát minek tagadjuk. A borító nagyon fontos része a könyvnek, és hát ezzel veszik meg a legtöbb könyvmolyt.

Na de elég is a rizsából, hiszen az csak a töltött káposztában jó :D, jöjjön is az a 14 könyv,amiket mostanában szereztem be. :)

Jó olvasást a bloghoz !

2018. november 4., vasárnap

Ezt olvastam októberben...



Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben összegzem az októberi hónapomat olvasás terén. Ebben a hónapban 4 könyvet sikerült elolvasnom, aminek nagyon örülök. :) Az októberi tervek bejegyzésemben három könyvet terveztem elolvasni, amiből van, ami sikerült, és van amit nem sikerült elolvasnom. Renáta W. Müller Testvér című könyvét és A.M. Aranth Oculus könyvét sikerült befejeznem ebben a hónapban, azonban Szaszkó Gabriella Beszélj hozzám című könyve helyett Póli Matilda könyveit olvastam.
Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem tudom magamnak előre meghatározni, hogy mit olvassak, hanem amihez éppen kedvem van annak fogok neki kezdeni, nem tervezek előre. :D Tudom rossz vagyok, de így végül a blogon csak havi összegzők lesznek, tervező nem, mert úgy se tudom tartani magam hozzá. :D
Na de lássuk részletesebben is akkor az októberi olvasmányaimat.

Jó olvasást hozzá mindenkinek !

1. 
Az első olvasmányom ebben a hónapban A.M. Aranth Oculus című könyve,amit nagyon imádtam és 5 csillagot kapott tőlem. :) Mindenkinek nagyon ajánlom ezt a könyvet elolvasásra, hihetetlen szerelem számomra ez a könyv ! ❤
Az értékelésemet ide kattintva elolvashatjátok.


„Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.”

2.
Második olvasmányom Antoine de Saint-Exupéry-től A kis herceg volt. Nagyon imádtam ezt a mesét, és rájöttem, hogy mennyi, de mennyi bölcsesség rejlik benne. Ennek a könyvnek is 5 csillagot adtam.
Az értékelésemet ide kattintva elolvashatjátok.


„Gyermeknek és felnőtteknek szóló egyetlen mese A kis herceg, a második világháborúban elpusztult s már klasszikusnak számító francia író remekműve. Története úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik. Egy kisfiú jelenik meg a szerencsétlenül járt pilóta mellett a Szahara magányában, egy kisfiú egy másik bolygóról. S vele együtt feltündököl egy másik világ is, melynek embersége, tisztasága és szépsége sajnos már csak a költészet világából való. És Saint-Exupéry úgy beszéli el kis hercege történetét a maga icipi bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan megáhítjuk azt az igazabb bolygót, s szívünkbe zárjuk az emberségben nagy kis herceget. A világszerte ismert, megrendítően szép mesét a nagy író eredeti színes rajzai díszítik.”






3.
A harmadik olvasmányom ebben a hónapban Renáta W. Müller Testvér 1. könyve volt, amire sajnos csak 4 csillagot tudtam adni, de szerintem még így is nagyon jó könyv, és az erotika kedvelőinek ajánlom ;)
Az értékelésemet ide kattintva elolvashatjátok.


„Egyszer olvastam egy idézetet: A sors gondoskodik róla, hogy ki lépjen az életedbe, te pedig eldöntheted, hogy ki maradjon… Baromság! Én határozottan úgy érzem, hogy velem a végzet gonosz játékot űz, gyerekkorom óta. Amikor a Hailey ikrek berobbantak az életembe, fenekestül felforgatták azt, az egekbe emeltek, hogy aztán a szakadék legmélyére taszítsanak. River imádnivaló, szexi antropológus, született sármőr, míg Jamie, aspergeres komputerzseni, közösségbe beilleszkedni képtelen különc. Nincs még két annyira különböző ember, mint ez a két férfi, mégis ők a végzetem. A mámor és a reményvesztettség, a boldogság és bánat forrásai egyben.
Hannah Logan vagyok. A lány, aki kétszer szeretett életében, és aki egy feloldhatatlannak látszó dilemma előtt áll.”

A ’TestVÉR’ modern, szenvedélyes, erotikával fűtött regény, Renáta W. Müller harmadik könyve.”

4. 
Ebben a hónapban a negyedik, és ezáltal az utolsó olvasmányom Póli Matilda Futó tűz című könyve volt. Nekem nagyon tetszett ez a könyv is, vissza vitt a gyerekkoromba, élveztem olvasni, így hát ennek a könyvek is 5 csillagot adtam. :)


Az értékelésemet ide kattintva elolvashatjátok.


„Milyen lehet csikónak lenni? Mégpedig olyannak, aki képes uralni a tüzet, mi több, ő maga a tűz?

Póli Matilda, aki ismerője és rajongója a lovaknak, érzékletesen mutatja be ezt egy fordulatos történetben.
Főnix, a kivételes adottságokkal rendelkező csikó a prófécia szerint egy nagyszabású küldetésre kiválasztottan született. A história szereplői emberi tulajdonságokkal felruházott állatok. A fiatal író a táltos csikó megtestesítőjeként viszi az olvasókat megannyi kalandon és megpróbáltatáson keresztül. Útja során igaz barátokra lel, csakúgy, mint ádáz ellenségekre.
Főnix történetét tizenhárom évesen írta a szerző. Látomását képszerűen tárja az olvasó elé, nagy jártassággal formálja meg karaktereit. A kötetet az író saját rajzai ékesítik, illetve egy, a kalandozások nyomon követését segítő térkép is helyet kapott a könyvben.
A regény egy öt kötetesre tervezett sorozat első része, de önálló történetként is megállja a helyét.”


Ezt a 4 könyvet sikerült elolvasnom októberben, és ti mit olvastatok októberben ? Írd meg nekem bátran! ;)

Köszönöm, hogy itt voltatok velem, remélem tetszett nektek az bejegyzésem. Ha kedved kaptatok valamelyik  könyv elolvasásához kezdjetek neki bátran, de véleményeket kérek ám ! :D

Hagyjatok magatok után nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem nem harapok !

Legyetek jók! Sziasztok !