Az
a helyzet, hogy én már a Pillangó-hatást és Az igazit is imádtam, de ez a kötet
tényleg levett a lábamról.
Először is szeretném megköszönni Ruby Saw írónőnek, hogy bizalmat szavazott nekem és előolvasója lehettem ennek a csodálatos történetnek.
Írta: Ruby Saw
Cím: Liv Jackson életei
Oldalak száma: 432
Kiadta: Book Dreams
Megjelenés: 2020
Molyos értékelése: -
Műfaj: romantikus,erotikus, new adult
Fülszöveg:
Az
első szerelem gyönyörű, mondják. Liv Jackson teljesen másképp éli ezt meg, nem
úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mély sebeket éget a lány lelkébe, amik
gyógyulását sajnos az édesapja sem könnyíti meg. Idővel rá kell döbbennie, hogy
Liv csak ingerek után tud tapasztalatot szerezni az élet minden terén.
Dylan
Jackson szépen lassan utat enged a lánynak, és ekkor kezdődik csak igazán Liv
első élete: nem várt kapcsolat, nem várt hódoló és a sötét múlt is
bejelentkezik, ezzel is teljesen összezavarva a labilis lelkiállapotú Livet.
Végül káosz alakul ki, amin mindenki legjobb tudása szerint igyekszik úrrá
lenni. Kinek jót, kinek rosszat hoz el a végkifejlet.
Egy
évvel később, amikor a lány komoly döntést hoz a jövőjét illetően, és úgy
határoz, hogy elhagyja a szülői házat, akkor kezdődik a második élete, amiben
újból a múlt démonaival kell megküzdenie, de azért a jelen is tartogat számára
buktatókat, ám sikert is.
Vajon
sikerül túllendülnie a múltján? Valóra válik egyetlen vágya, hogy megtalálja az
igaz szerelmet? Az apja el tudja engedni végleg a kezét?
Borító:
Szerintem
senki nem fog velem ellenkezni, ha azt mondom, hogy az írónő összes könyvének
nagyon szép és egyedi borítója van, amit én személy szerint imádok, mert jól
tükrözi az írónő egyediségét. Ennél a kötetnél is egy letisztult szép
színvilággal rendelkező borítót kap az olvasó, ami sejteti, hogy mire is
számíthatunk a történet során.
Karakterek:
Igaz,
hogy a blogon már írtam a Pillangó-hatás és Az igaziról is, ott pedig
kifejtettem, hogy mit is gondolok a szereplőkről, de úgy érzem, hogy ezt most
is meg kell tennem ennél a bejegyzésnél. Már csak azért is, mert ezen a köteten
látszik igazán, hogy Ruby Saw milyen sokat fejlődött az írás terén, mert itt még
szuperebb karakterábrázolásokat kaptunk, mint az előző kötetekben.
Történetünk
főszereplője Liv Jackson, aki eleinte nem egy szimpatikus karakter lehet az
olvasó számára, mégis úgy gondolom, hogy ez kell ahhoz, hogy a lány
jellemváltozása hatásos és hihető legyen. Ezáltal láthatja meg az olvasó, hogy
a durcás kislányból hogyan is lesz érett nő. Én ezt a részét imádtam a
regénynek.
A
cselekmény során több férfi is megjelenik Liv körül, róluk most így nem írnék
hosszan, csak annyit, hogy jó volt olyan férfikarakterekről olvasni, akik eredetiek
és érdekes, szerethető személyiséggel rendelkeznek. Mondjuk, az írónőnél ezen
nem lepődök meg, mert ő mindig olyan jó pasikat alkot a történeteiben, hogy a
könyvmolyok elalélnak tőlük. Köszi Ruby Saw szeretünk téged és a könyves álom pasijaidat!
Írói stílus:
Ismételten
nem kellett csalódnunk az írónőben. Izgalmas cselekményszál, szerethető
karakterek és sok-sok érzelem. Na, jó a szuper pasikat se hagyjuk ki a
listából.
Gondolataim a kötetről:
A
történetet és a szereplőket már ismertem, mégis meglepett és magával ragadott a
kötet. Határozottan jót tett neki az újraírás, bár én az eredetit is imádtam. Tudtam,
hogy tetszeni fog a könyv, mert hát miért is ne tetszene, mondjuk arra
egyáltalán nem számítottam, hogy kevesebb, mint egy nap alatt elolvasok egy több
mint 400 oldalas regényt. Azért ez nálam egyáltalán nem megszokott, de hát, ami
jó az jó.
Ruby
Saw könyvei mindig nagy élményt adnak számomra, és az írónő neve nekem garancia
arra, hogy egy szuper olvasmányt fogok olvasni. Továbbra is tartom azt az
elvemet, hogy az írónő minden könyvét elfogom olvasni, mert szerintem
zseniálisan egyedi, amit ő csinál !
Kiknek ajánlom:
- akik szeretik Ruby Saw írónőt
- akik szeretik az érzelmekkel teli történeteket
- akik valami könnyed, gyorsan olvasható, de jó regényre vágynak
Én ezt a könyvet 5 csillagra értékeltem.
★★★★★
Néhány idézet egy kis kedvcsinálónak:
„ – Ez egy újabb
lépcsőfok lenne, hm? – reménnyel a szemében nézett rám, de nem tudtam mit
mondjak.
– Az én lépcsőm ezzel
véget ért. Elfogyott a beton – válaszoltam összehúzott szemmel.”
„ Dylan Jackson
félelmetes volt számomra. Hiába voltam laza, amikor először vittem el Livet,
belül rettegtem, hogy leüt és elás.”
„ Nem tehetem meg, hogy
évekig kesergek egy rohadék miatt. A traumákat azért adja az élet, hogy
erősebbé tegyen, nem?”
Köszönöm, hogy itt
voltatok velem, remélem tetszett nektek az értékelésem. Ha kedved kaptatok a könyv
elolvasásához kezdjetek neki bátran, de véleményeket kérek ám! :D
Ha esetleg már te is
olvastad ezt a könyvet, akkor írd le bátran, hogy neked miért tetszett, vagy
éppen nem tetszett. Gyere és beszéljük ki együtt!
Hagyjatok magatok után
nyomot, bátran jelezzétek véleményeteket a blogon, ígérem nem harapok!
Legyetek jók!
Sziasztok!
Itt találjátok az írónőt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése