2019. június 16., vasárnap

Interjú Bíró Szabolccsal, az Anjouk sorozat írójával

Sziasztok Molyok !

A mai bejegyzésemben egy újabb izgalmas interjút hoztam el nektek, amely által még jobban megismerhetitek hazánk szerzőit ! Ezúttal Bíró Szabolcs írót kérdezgettem az írásról és a jövőbeni terveiről.

Június 4. saját kis városomban Kecskeméten sikerült találkoznom személyesen is az íróval, ami hatalmas élmény és öröm volt számomra. Bíró Szabolcs mellett megismerkedhettem személyesen egy másik nagyon zseniális íróval is, Benyák Zoltánnal. Egy szóval fantasztikus nap volt, és jövőre talán én sem fogok ennyire izgulni, amikor írók közelében vagyok. :D

A fantasztikus nap mellé, még egy fantasztikus hírt is mondanék. A 90. Ünnepi Könyvhétre  megjelent Bíró Szabolcs Királyok éneke című kötete, ami az Anjouk sorozat hatodik része. Ha engem kérdeztek ennek a kötetnek is nagyon gyönyörű lett a borítója( mint ahogy a többi kötetnek is ), és már nagyon várom, hogy ezt

a részt is olvashassam. Szívből ajánlom nektek ezt a sorozatot elolvasásra, ami még a történelmet is képes megszeretetni veletek !

Na, de elég is a szóból, jöjjön az interjú !


„Az olvasás szeretetéből indult ez az egész, és ott is fog véget érni” – Interjú Bíró Szabolcs regényíróval


1. Mesélj magadról egy kicsit, mit lehet tudni rólad?

1988-ban születtem a Felvidéken, a Csallóköz szívében, és amióta az eszemet tudom, történeteket találok ki. Már az óvodában is jellemző volt rám a mesemondás, és amint megtanultam betűket, szavakat, mondatokat papírra vetni, rögtön el is kezdtem rögzíteni a történeteimet vagy történetfoszlányaimat. Gyerekként az öcsémmel és az egyik unokatestvérünkkel gyakran készítettünk unaloműzés gyanánt képregényeket, én idővel innen léptem tovább az illusztrációk nélküli prózaírásra. Tizenkilenc évesen publikáltam az első önálló könyvemet, azóta folyamatosan jelen vagyok a könyvpiacon, és folyamatosan igyekszem fejleszteni magam. Az írás jelentette a fő vezérfonalat egész életemben, de emellett voltam újságíró, rádiós munkatárs, antikvárius, rockénekes, sőt pár évig még egy kis könyvkiadót is működtettem.


2. Mikor döntötted el, hogy író leszel?

Tizenhat éves koromban. Addig is állandóan írtam, csak épp azt nem tudatosítottam egész gyerekkoromban, hogy a regényírás foglalkozás, mesterség, élethivatás is lehet. Tizenöt évesen kezdtem kapiskálni a dolgot, és a gimnáziumba már úgy mentem, hogy tudtam, íróvá akarok válni. Nem volt B-tervem, annak ellenére sem, hogy hobbi-szinten számos más dolog érdekelt. Tizenhat éves koromban már teljesen biztosan tudtam, hogy író leszek – már csak a környezetemben élőket és a családomat kellett erről meggyőznöm.


3.Hogyan szoktál inspirálódni? Szoktál mondjuk filmekből, könyvekből vagy esetleg valamilyen zenétől inspirálódni?

Szerintem egy írót minden inspirál, a jó és a rossz élmények egyaránt. Az inspiráció néha a legváratlanabb helyekről érkezik. Olyannyira változó, hogy erre tényleg nem tudok konkrét választ adni. Filmek, dalok, könyvek – igen, ezekből is gyakran merítek, meg a legfurcsább vagy épp leghétköznapibb élethelyzetekből. Az olvasóim szeretete is nagyon erős inspirációt jelent.


4.Te magad szeretsz-e olvasni? Ha igen, milyen jellegű könyveket olvasol szívesen?

Bevallom, furcsának tartom a kérdést. Van egyáltalán olyan író, aki ne szeretne olvasni? Van olyan zenész, aki ne hallgatna maga is zenét? Hiszen a könyvek, az olvasás szeretetéből indult ez az egész, és ott is fog véget érni. Fiatal kamaszként főleg a krimi és a thriller műfaja vonzott, aztán rájöttem, hogy ha olvasóként nem bővítem a palettát, akkor íróként sem lesz elég komoly az eszköztáram. Azóta olvasok mindent, ami szépirodalom: a történelmi regényektől a science fictionig, a meseregényektől a horrorig, a próza műfajától a versig, Arany Jánostól Ady Endrén át Faludy Györgyig… És mivel a magamfajta történelmiregény-írónak kutyakötelessége állandóan képezni magát, mind mélyebbre és mélyebbre ásni a letűnt korok egymásra rakódott rétegeiben, ezért a történelmi szakirodalom is komoly részét képezi a könyvtáramnak.


5.Hogyan szoktál írni? Hogy történik nálad az írás folyamata? Hallgatsz-e közben zenét, vagy teljes csöndre van szükséged?

Húsz könyvet írtam szinte teljes csendben, aztán a huszonegyediknél rájöttem, hogy ha megtalálom a megfelelő hangulatú zenét, illetve beállítom a megfelelő hangerőt, akkor ez is nagyon jól tudja támogatni a munkafolyamatot. Nagyon változó a dolog. Simán lehet, hogy a következő regényemhez megint inkább csendre lesz szükségem, ezt mindig az adott pillanat, az adott lelkiállapot dönti el.




6.Milyen visszajelzéseket kapsz, és ezeket hogyan kezeled?

Mivel szerencsére elég szép példányszámban fogynak a könyveim, emellett pedig a korlátlan internethasználat korában élünk, ezért elég sok visszajelzést, üzenetet kapok az olvasóktól. Az utóbbi években ezek szerencsére főleg pozitív hangvételűek, de persze akad mindenféle. Az írói léthez szerintem az is hozzátartozik, hogy az ember a helyén kezelje a kritikát. A mocskolódást, a nettő elmeháborodott felhasználók üzeneteit általában törlöm, mint légypiszkot a monitorról. Az értelmes kritikát elfogadom, a konstruktív megjegyzéseknek örülök. Teljesen természetes dolognak tartom, hogy ha az embert olvassák, akkor visszajelzések is születnek. Örülök neki, hogy ez így van.


7.Hogyan alkotod meg a történeted karaktereit?

Fúha, erre a témára akár egy teljes interjút is rá lehetne szánni! Nincs egyetlen biztos módszerem, úgy is mondhatnám, mindig az adott karakter dönti el, miképp, mi mindenből építem fel. Sokszor elég egyetlen benyomás, egy kósza ötlet, és hagyom, hogy a figura életre keljen a lapokon. Máskor egész precíz tervezést igényel egy szereplő megalkotása. És persze ott vannak a legérdekesebb, egyben legfurcsább karakterek: a történelmi személyek. Róluk több-kevesebb információt össze lehet, sőt össze is kell szedni, de ez általában nem elég ahhoz, hogy életre keljenek a lapokon, hogy élő, lélegző, érthető figurái legyenek egy regénynek. A puszta életrajzi adatok, főleg egy hat-hétszáz éve élt ember esetében, csak támpontok lehetnek, minden más velük kapcsolatban az írói fantázia szüleménye. Ezért is neveztem őket a legfurcsább karaktereknek: esetükben az olvasó automatikusan úgy veszi, hogy létező személyekről olvas, és sokszor talán bele sem gondol, hogy ezek a figurák azt a néhány támpontot leszámítva tulajdonképpen fiktív szereplők. Hiszen honnan is tudhatnánk, milyen emberek voltak valójában, hogyan beszéltek, hogy viselkedtek, milyen volt a természetük? Ezeket mind-mind az író dolga eldönteni, ráérezni, és elhitetni az olvasóval, hogy akár olyanok is lehettek volna, amilyeneknek ő megalkotta őket.


8.Miért éppen történelmi regényeket írsz? Mi miatt áll közel hozzád ez a műfaj?

Eredetileg krimiírónak készültem, hiszen kamaszként ez a műfaj hatott rám legerősebben. Viszont volt egy sokkal korábbi, sokkal erősebb hatásom, ez pedig maga a történelem volt, azon belül is leginkább a középkor. Gyerekként nagyon sok minden erről szólt körülöttem, és szinte észrevétlenül szippantottam magamba a régmúlt szeretetét. Lovagos legóval játszottam, az öcsém meg én fakardokkal csépeltük egymást, a nagybátyámék Kassai Lajos nyomdokain haladva, a Felvidéken elsőként lovasíjász csapatot alapítottak, a szüleimmel hétvégenként kastélyokhoz, várromokhoz látogattunk el… És mire kinőttem a kamaszkorból, illetve kezdtem beérni íróként, ez az „őshatás” előjött belőlem. Umberto Eco A rózsa neve című regénye volt az, ami felszínre hozta ezeket a mélyen szunnyadó emlékeket, élményeket, és onnantól kezdve borult az egész addigi koncepcióm, ami alapján a pályámat terveztem felépíteni. Mindent újragondoltam, és a kezdeti néhány, álnéven írt ponyvaregényem után egyszerűen újrakezdtem az építkezést. Ennek az eredménye többek között ez az interjú is: mindaz, amivé mostanra íróként váltam.


9.Mesélj egy kicsit az Anjouk sorozatodról, kinek ajánlod?

Az Anjouk a legnagyobb volumenű dolog, amibe valaha belefogtam. Magáról az Anjou-korról, illetve annak hajnaláról már írtam a Non nobis Domine című regényemben, ami az 1312-es rozgonyi csatával ér véget. Az Anjouk ezután kilenc évvel, Csák Máté 1321-ben bekövetkezett halálával veszi fel a fonalat, és meséli el egy teljes évszázad történetét, összesen tizenöt kötetben. Ez a tizenöt rész dramaturgiai szempontból öt trilógiára osztható fel: most, amikor ez az interjú készül, már megjelent a hatodik rész, a Királyok éneke című regény, mely egyben a második trilógia zárókötete. A sorozaton belül a trilógiák hangsúlyosan egy-egy történelmi fordulóponttal kezdődnek és zárulnak: a mostani regény például az utolsó, melyben Anjou Károly uralkodói korszakát követhetjük figyelemmel. A jövő évre tervezett hetedik rész már a frissen megkoronázott, ifjú Lajos király birodalmában fog játszódni. Ez a monumentális történetfolyam persze rengeteg szereplőt vonultat fel, például a teljes mértékben fiktív Bátor család tagjait, és az elejétől fogva igyekeztem több szemszögön keresztül mesélni, hogy minél teljesebb, háromdimenziós képet alkothassak meg a XIV. századi magyar történelemről. És hogy kiknek ajánlanám ezt a regénysorozatot? Szerintem bárkinek, aki szeret regényeket olvasni, 13-14 éves alsó korhatárral…








10.Milyen terveid vannak a jövőt tekintve? Min dolgozol éppen most?

Most még az új könyvem megjelenésének örülök, de nyáron már elkezdem írni a vázlatot és a jegyzeteket a sorozat hetedik részéhez. Nagyon szeretnék szeptemberben belevágni a következő regény megírásába, úgy érzem, erős könyv lesz, és talán az eddigi leghosszabb is, ami rengeteg odaadást követel majd tőlem. Okosan kell beosztanom az energiáimat, mert érzem, hogy nagy munka áll előttem, amit ugyanakkor elhúzni se szeretnék: jó lenne, ha az Anjouk hetedik része 2020 első felében a boltokba kerülhetne.






Köszönöm szépen Bíró Szabolcs, hogy válaszoltál a kérdéseimre, további sok sikert kívánok az íráshoz, és reméljük, hogy még sok ehhez hasonló történetedet olvashatjuk majd!


Bíró Szabolcs Hivatalos Írói oldalát a kis képre kattintva megtaláljátok !


Kattints a képre !



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése